A tárcavezető arról beszélt, Magyarország születésnapja a hálaadásra késztet minket, amelyen meg kell állunk és hálát kell adnunk az életért és az ételért. Meg kell adnunk a módját annak, hogy az ünnep, az ünnep legyen. Ez az alkalom pedig azt a célt is szolgálja, hogy köszönetet mondjuk a gazdatársadalomnak, amiért idén is új kenyér került az asztalra. Hozzátette, ebben mindenki munkája egyaránt fontos, mindenki munkájára szükség van. Egy nemzet megmaradása pedig éppen ezektől a helytállásoktól függ.

 

Fotó: Fekete István

Nagy István azt mondta, szinte lehetetlen felsorolni azokat a nagyszerű teljesítményeket, amelyeket a magyarok akár a közélet, a tudomány, a művészet vagy éppen a sport területén véghez vittek. De a magyarság ezeréves történelme nemcsak szentekről, hősökről, szabadságharcosokról íródott. Hozzátette, a történelmünknek részesei és alakítói ugyanis mindazok, akik iskolákban, kórházakban, hivatalokban, a kereskedelemben, a szolgáltatóiparban vagy éppen az agráriumban teszik becsülettel a dolgukat. Akik a mindennapi életben helytállva gyermekeket nevelnek, gondoskodnak családjukról, szeretteikről, idős szüleikről, nagyszüleikről. Ők mindannyian, azaz mi mindannyian Szent István örökségét visszük tovább – részletezte a miniszter.

Fotó: Fekete István

A tárcavezető kifejtette, amikor István király emléke előtt fejet hajtunk, tulajdonképpen ezer év magyar történelméről is megemlékezünk: sikereinkről, eredményeinkről, kudarcainkról, amelyek után mindig újra és újra talpra állunk; a szabadságunkért és szuverenitásunkért vívott csatáinkról, álmainkról, reményeinkről, hagyományainkról és nemzeti kultúránkról – tette hozzá. Nagy István hangsúlyozta, augusztus 20-án nem csak az államalapítást ünnepeljük, hanem a gazdák fáradságos munkájáért is köszönetet mondunk és köszönthetjük az agráriumban vagy az agráriumért dolgozókat. Teljesítményükkel ugyanis az egész nemzetünket teszik jobbá és gazdagabbá. Hozzátette, tevékenységük az egész közösségre hat, amivel másokat is alkotásra, termelésre, megismerésre, felfedezésre vagy újításra ösztönöz – tette hozzá.

 

Fotó: Fekete István

Az ünnepi díjátadót megelőzően a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban Nagy István megnyitotta a "Büszkeségeink a hungarikumok" című kiállítást, amelyen azt mondta, alapvető érdekünk hitelesen bemutatni a nemzeti büszkeségeinket. Így rólunk magyarokról, a magyarság csúcsteljesítményeiről valós információkat és átfogó képet alkothatunk világszerte – fűzte hozzá a tárcavezető.

Az állami kitüntetetésben és szakmai elismerésben részesültek listája itt olvasható, a róluk készült fotók pedig itt érhetők el.

 

(AM Sajtóiroda)