Nehéz időkben is maradtak és bővültek a családtámogatások

Miközben a válságot is kezelni kell, nagy nemzeti céljainkat nem adhatjuk fel.

A családtámogatási rendszert sem szűkítjük, hanem bővítjük: január elsejétől a fiataloknak 25 éves korig járó adómentességet a gyermeket vállaló nők esetében 30 évre emeltük. A 30 év alatti nők diákhitelének elengedése, a súlyosan beteg vagy fogyatékos gyereket nevelők nettó 10 ezer forintos családi adókedvezménye is már idei új intézkedés.

2024 végéig meghosszabbítottuk, és továbbra is változatlan feltételekkel igénybe vehető a babaváró támogatás, amely több mint 100 ezer gyerek megszületéséhez járult hozzá.

Szintén két évvel meghosszabbítottuk a falusi csokot, itt azonban a településlista módosult. A családi otthonteremtési kedvezmény segítségével minden negyedik család tudott új otthonba költözni.

Európában Magyarországon a legszélesebb a családi adórendszer. Intézkedéseinkkel kiszámíthatóságot szeretnénk biztosítani a családoknak, mert ez segíti a gyerekvállalást.