Az Országos Jótékonysági Vadászaton összegyűlt 51,2 millió forinttal 22 kórház gyermekosztálya és három alapellátást biztosító intézmény orvosieszköz-beszerzését támogatják.

A vadásztársadalom immár 11. éve támogatja a hazai egészségügyet, így elmondható, hogy mára az Országos Jótékonysági Vadászat vált Magyarország egyik legszélesebb körű karitatív programjává. A társadalmi felelősségvállalásból példát mutató, stabil összefogás eredményeként 2013 óta 25 kórház gyermekosztálya számára szereztek be 320 db új, innovatív, hiánypótló orvosi eszközt, az adományok megközelítőleg 180 ezer beteg gyermek gyógyulásához járultak hozzá. A tavaly decemberben megrendezett jótékonysági vadászaton összegyűlt 51,2 millió forintos rekordösszeggel együtt az adományok összege elérte a 221,7 millió forintot.

Fejes László elmondta, a tavalyi eseményhez, – amelyen ezer vadász vett részt – számos fontos közéleti személyiség: politikusok, válogatott sportolók, olimpikonok is csatlakoztak.

Az adományozó okirat átadására szervezett tájékoztatón dr. Takács Péter köszönetet mondott a támogatásért, majd arról beszélt, hogy – sok magyar vadászhoz hasonlóan – ő is Fekete István, a természet szeretetét, illetve embertársaink tiszteletét a középpontba állító regényein nőtt fel. Az egészségügyi államtitkár példaértékűnek nevezte azt a társadalmi szerepvállalást, amit a magyar vadásztársadalom évről évre képvisel. Hozzátette: a vadászok kezdeményezése követendő példa lehet más társadalmi csoportok számára is. Dr. Takács Péter közölte, a támogatás összegét olyan orvostechnikai eszközök beszerzésére fordítják, amelyek a gyermekek korszerű ellátását biztosítják.

Az ünnepélyes eseménynek otthont adó Heim Pál gyermekkórház főigazgatója kijelentette, arra törekszenek, hogy valamennyi, általuk használt gyermekgyógyászati eszköz a világszínvonalat közelítse, hiszen az országos intézményben évente közel 30 ezer fekvőbeteg- és majd’ félmillió járóbeteg-ellátás történik. Dr. Nagy Anikó kiemelte, a gyermekgyógyászatban azért is fontos a folyamatos innováció, hogy a gyermekeket a legkisebb fájdalom mellett tudják kezelni és gyógyítani. Ehhez pedig – mint a világon mindenhol – szükséges a társadalom szerepvállalása is – jegyezte meg a főigazgató.

(Belügyminisztérium)