A közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár közölte, hogy a Belügyminisztérium hatodik alkalommal rendezi meg a közfoglalkoztatás értékeit bemutató ingyenes rendezvényét a Városligetben, ahol színes programokkal, hagyományőrzéssel, vidéki ízekkel, vásári forgataggal várják az érdeklődőket.

A rendezvényre kilátogatók ízelítőt kaphatnak és vásárolhatnak a közfoglalkoztatás keretében megtermelt zöldségekből, gyümölcsökből előállított befőttekből, szörpökből, savanyúságokból, gyümölcslevekből, a tejfeldolgozás során készült tejtermékekből, a füstölt árukból, de megismerkedhetnek olyan különlegességekkel is, mint a kézműves levendulaolaj, tökmagkrém, vagy az újságpapír újrahasznosításával készült ajándék-, dísz- és használati tárgyak.

Réthy Pál közölte, hogy a hasonló kiállítások sorát Békés vármegye nyitotta meg, amikor a közfoglalkoztatás 2011-es bevezetése után két évvel megszervezték az első ilyen jellegű rendezvényt, amelyből azóta már a tizediket tartották meg az utóbbi napokban Békéscsabán. A Belügyminisztérium nyolc éve vesz részt a szervezésben, a tárca célja egyebek mellet az is, hogy a rendezvényekkel bemutassa, szemléltesse a közfoglalkoztatásból fakadó előnyöket. A hétvégi fővárosi rendezvényre negyvenöt közfoglalkoztató, tizenhét, a kormány által indított, a Belügyminisztérium által finanszírozott, úgynevezett hátrányos helyzetű települések gazdaságélénkítő programjának kedvezményezettjét hívták meg, akik termékeiket, szolgáltatásaikat mutatják be.

 

A helyettes államtitkár emlékeztetett: a kormány korábban három alappillérre helyezte Magyarország munkatervét, ezek a nyíltpiaci és a közfoglalkoztatás, illetve a szociális gazdaság erősítését szolgáló intézkedések. A budapesti kiállításra és vásárra húsz szociális szövetkezetet hívtak meg, a rendezvényen nyolcvankét kiállító lesz jelen. A rendezvényen az összes vármegye képviselteti magát. Az érdeklődők megismerkedhetnek számos hagyományos mesterséggel is, emellett a szervezők bőséges programot kínálnak a gyermekek számára is.

Réthy Pál kiemelte: a közfoglalkoztatás bevezetése óta eltelt tizenkét év bebizonyította, hogy az így előállított termékek közül egyre több kerül be a legmagasabb minőségűek körébe, kiérdemelték a Magyar termék-, illetve a Hazai termék-minősítést, és sorra kerülnek fel a multinacionális élelmiszerláncok polcaira is. A Vajdahunyad várához több tízezer látogatót várnak a szervezők a hétvégén.

(MTI)