A pénzügyminiszter, II. és III. kerület országgyűlési képviselője kiemelte: ’56 súlyos áldozatvállalása csak akkor nyerhet értelmet, ha az emlékezésen túl tettekkel is képviseljük azokat az értékeket, amelyekkel sikeres nemzet lehetünk.

Fotó: PM

1956 eseményeit az elnyomók előbb félremagyarázták, majd több mint 30 éven át elhallgatták, ezek jól ismert baloldali megoldások – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: az emlékezésnek ezért ki kell terjednie az igazság megismerésére is, és ezen a téren még ennyi év után is van tennivalónk. Kiemelte: azokra is emlékeztetnünk kell az új generációkat, akik 1956-ban az elnyomók oldalára álltak és meg kell akadályoznunk, hogy követőik újra visszatérjenek közénk. 1956 hősei olyan Magyarországot akartak, ahol saját sorsuk felől a magyar emberek döntenek, ahol az évezredes múlt, a közös történelem, nyelv és vallás összeköt magyart magyarral és erős nemzetet formál – emlékeztetett Varga Mihály. 

Fotó: PM

Hozzátette: a kommunista logikának ezzel a szabadságharc leverésén túl is ható, mélyen gyökerező összekötő erővel, értékrenddel és a fiaikat hazafinak nevelő családokkal, édesanyákkal és édesapákkal nem sikerült leszámolnia. A miniszter emlékeztetett: Mansfeld Péter és társai, mindazok, akik az utcára mentek azért a magyar szabadságért, amelyet ma élvezünk, nem a kommunista egypártrendszer reformpolitikusai voltak, hanem az utca egyszerű emberei. A polgári oldal feladata ennek a tiszta, egyértelmű prioritásokkal bíró értéknek a megtartása – szögezte le a tárcavezető.

(Pénzügyminisztérium)