Technológiai és Ipari Minisztérium

Archív oldal

Steiner Attila

1982-ben született Móron. A pannonhalmi, majd a meschedei (Németország) Bencés Gimnázium elvégzése után a Corvinus Egyetemen okleveles közgazdász diplomát szerzett 2007-ben.

Az egyetemről Európa vezető stratégiai tanácsadó cégéhez, a Roland Berger vállalathoz került gyakornokként, és még ugyanebben az évben a MOL Nyrt.-nél stratégia és üzletfejlesztő szakértőként kezdte meg szakmai karrierjét. Három év után, 2010-ben politikai tanácsadóként folytatta pályafutását Brüsszelben, az Európai Parlamentben. Tanulmányait 2013-2014-ben a Firenzei Szabályozási Iskola energiaszabályozási szakképzésével, 2015-ben pedig a Német Szövetségi Biztonságpolitikai Akadémia biztonságpolitikai szemináriumával egészítette ki. Miután Brüsszelből hazatért, tapasztalatait kamatoztatva 2014 és 2018 között főosztályvezető-helyettesként, illetve politikai tanácsadóként segítette a Miniszterelnökség munkáját. 2015-től 2018-ig a Paks II. Atomerőmű Zrt. felügyelő bizottsági, majd 2018-tól 2019 júliusáig igazgatósági tagja volt.

2018-ban a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárává nevezték ki, 2019 júliusától pedig az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára.

2021. január 15-étől az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára volt, jelenleg a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.

Angolul és németül folyékonyan beszél, latin nyelvből középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Nős, három gyermek édesapja.