Nemzetgazdasági Minisztérium

Új lehetőség a hazai kkv-k számára

A Nemzetgazdasági Minisztérium döntése nyomán – a hazai mikro- és kisvállalkozások támogatása érdekében – újabb elemmel bővült a KKV Technológia Plusz Hitelprogram. A már működő beruházási hitel mellé július 15-től elérhetővé válik a program „B” komponense, a 70 milliárd forint keretösszegű kamatmentes forgóeszközhitel. A program várhatóan 4000–4500 vállalkozás számára nyújthat érdemi segítséget.

Minimálbér-emelés: július végéig pályázhatnak a vállalkozások kompenzációra

A 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretében 3 éves bérmegállapodás jött létre, amelynek értelmében a minimálbér 2027-re 40 százalékkal fog emelkedni. A kormány segíti azon munkáltatókat, akik minimálbéren foglalkoztatnak munkavállalókat. A munkáltatók július 31-ig igényelhetnek kompenzációs támogatást a minimálbér emeléséből származó többletköltségeik finanszírozására.

Új fokozatra kapcsol a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében az első 100 vállalkozás már meg is kezdhette tervezett fejlesztéseit, hiszen megérkezett számlájukra a támogatási előleg közel 10 milliárd forint értékben. Az NGM már 1325 vállalkozás támogatásáról döntött, összesen 104,5 milliárd forint értékben. A támogatások zöme a legkevésbé fejlett térségekbe kerül.

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója

A családok pihenéséhez a kormány a SZÉP-kártyán keresztül is aktívan hozzájárul, miközben célzott intézkedésekkel tovább erősíti a hazai turizmust és támogatja a vendéglátás fejlődését. 2025 májusában a SZÉP-kártya feltöltések összértéke közel 35 milliárd forintot tett ki. A kártyabirtokosok közel 43 milliárd forintot fizettek SZÉP-kártyáikkal, ez 10%-os növekedést jelent az előző évhez képest.

2025-ben berobbant a Széchenyi Kártya

A Széchenyi Kártya Program kiválóan teljesített 2025 első félévében, 8.555 beruházási célú hiteligényt fogadtak be a programban részt vevő bankok 264,7 milliárd forint összegben. A program továbbra is jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez.