Kulturális és Innovációs Minisztérium

Csák János
kultúráért és innovációért felelős miniszter

Závogyán Magdolna

 

Závogyán Magdolna 1970-ben született, Szarvason. Férjével három gyermeket nevelnek. Általános iskolás éveit Kondoroson töltötte, a középiskolát Gyulán, az Erkel Ferenc Gimnáziumban kezdte, majd Szarvason, a Vajda Péter Gimnáziumban folytatta.

Felsőfokú tanulmányait a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Bölcsészettudományi Karán művelődésszervező és média szakon végezte, majd a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett művelődési és felnőttképzési menedzser diplomát.

1994-1998 között Kondoros nagyközség képviselő-testületének tagja, 1996-2005 közötti időszakban a Kondorosi Szlovák-Magyar Táj- és Alkotóház, 1998-2005 között a Kondorosi Teleház vezetője.

1996-1997-ben Beke Pál közösségfejlesztő invitálására bekapcsolódott az országos közművelődési és településfejlesztési folyamatokba. Beke Pál felkérésére 2005-2007 között a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesületének elnöke lett.

2007-től 2012-ig a Békés Megyei Önkormányzati Hivatalban dolgozott. Munkájához tartozott a megyei közművelődési, közgyűjteményi és előadó-művészeti intézmények fenntartói szintű szakmai felügyelete, koordinációja; az ágazattal összefüggő megyei stratégiák elkészítése, kulturális intézményi átalakítások szakmai vezetése; feladatfinanszírozási rendszer kidolgozása és működtetése.

2011 őszétől az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közművelődési Főosztályának felkérésére közreműködött a megyei közművelődési hálózat szakmai vizsgálatában, humán- és infrastrukturális erőforrásainak és költségvetési mutatóinak feltérképezésében, valamint a vizsgálat megállapításaira építve egy új országos szakmai koncepció kialakításában.

2012-ben megbízatást kapott az akkori Magyar Művelődési Intézet főigazgatói posztjának betöltésére.

2015-2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára. Kormányzati szerepkörében többek között a Kulturális Alapellátás és a Kulturális Közfoglalkoztatás koncepciójának kidolgozásában és kiterjesztésében működött közre.

2018. júniusától a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója.

2023. február 1-től a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára.