Újra lehet pályázni a nyugat-balkáni régiót érintő klímavédelmi projektek támogatására – jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár. A támogatási program 400 millió forint keretösszegű újabb felhívása a hazai cégek és tudományos központok további régiós szerepvállalását szolgálja a zöldgazdasági technológia- és tudásmegosztás területén. A programot az eddigi tapasztalatok alapján széleskörű érdeklődés övezi, a magyar zöldipari cégek egyre nagyobb számban építenek a lehetőségre az üzleti stratégiájuk kidolgozásakor.

Nagy érdeklődés mellett zárult le a nyugat-balkáni klímavédelmi projektek támogatására nyáron kiírt felhívás, a projektjavaslatok a támogatási keretösszeget újra többszörösen meghaladó igénnyel érkeztek be, melyek értékelését követően 12 projekt nyert támogatást. A támogatásban részesülő projektek erősítik Magyarország nemzetközileg is elismert klímavédelmi törekvéseit, hiszen érdemi hozzájárulást jelentenek a nemzetközi klímafinanszírozási erőfeszítésekhez – emelte ki Steiner Attila. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a megvalósuló tevékenységek jól illeszkednek a Zöld Központ és a bécsi székhelyű Energiaközösség közös tudásközpontjának programjaihoz is, amelyhez számos nyugat-balkáni önkormányzat csatlakozott az elmúlt hónapokban. 

A nyertes pályázatok iparági szempontból jól differenciáltak: az energia, a vízipar, a körforgásos gazdaság és a városfejlesztés területén egyaránt fogalmaznak meg szén-dioxid-kibocsátás csökkentő célokat. A támogatási program ismertsége már lehetővé teszi a közép- és hosszú távú együttműködést is, amely révén egyre több beruházás-előkészítő projekt is megvalósulhat. A projektek földrajzi megoszlását illetően a cél a teljes nyugat-balkáni régió integrációs folyamatának támogatása. 

A program jelentőségét mutatja, hogy a nyugat-balkáni régió jelentős európai uniós fejlesztési forrásokkal is számolhat. Az Európai Bizottság Gazdasági és Fejlesztési Terve 9 milliárd euró összegű támogatási keretet biztosít a csatlakozásra váró nyugat-balkáni országoknak, amelyhez uniós garanciaeszköz segítségével további 20 milliárd euró piaci forrás mobilizálását tűzték ki célul a közlekedés, energia, zöld és digitális átállás területén. 

A ma megjelent támogatási felhívás a Zöld Központ honlapján érhető el, a kérelmeket 2021. december 20-án 16.00 óráig lehet benyújtani.

 

(ITM)