Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor még fiatal voltam, a másik rendszerben, akkor azt tanították, hogy a virsli egy finom étel, de nem kell bemenni megnézni, hogy hogyan készül. És ez minden komoly és erős tárgyalásra nézve igaz. Itt nagy csaták dúltak az elmúlt időszakban, aminek két oka van. Először is a kormány a maga részéről nem irányítója ezeknek a tárgyalásoknak. A mi fölfogásunk úgy összegezhető, hogy a gazdaságnak van két fontos szereplője, akik a munkát adják, és akik a munkát elvégzik, megvannak a képviselőik, választott emberek, tehát demokratikus felhatalmazásuk van, és az a jó, ha a kormánynak minél kevesebb szerepe van a bérmegállapodásokban. Mi ott jövünk be a képbe, hogy nem mindig sikerül ezt a két, egymástól eltérő szempontot képviselő csoportot, a munkaadókat és a munkavállalókat rövid idő alatt elvinni, eljuttatni megállapodás közeli helyzetbe. Ilyenkor kell kormányzati segítség. Az leginkább úgy szokott történni, hogy akkor elkérik a kormányzat költségvetési pénzét a megállapodás érdekében, vagyis azt kérik, ahhoz, hogy bizonyos béremelkedések megszülethessenek, az állam lépjen vissza a beszedett adók mértékéből, mert akkor könnyebben tudják a munkaadók és a munkavállalók megkötni a megállapodásukat. Ilyenkor jövünk mi a képbe. De szeretném aláhúzni, hogy nem akarunk változtatni azon a gazdaságpolitikai meggyőződésen, hogy a gazdaság legfontosabb kérdéséről, a bérek kérdéséről azoknak kell megállapodniuk, akik egyébként működtetik a gazdaságot. Ezt a szerepet az állam nem veheti át. A jövőben sem szándékozzuk ezt megtenni, de mindig örülünk, ha közreműködhetünk egy ilyen megállapodás létrejöttében.

Azért is voltak nagy csaták most a tárgyalások során, mert egy nagyon nehéz helyzetben van az európai gazdaság, hiszen három év óta egy háború árnyékában élünk. Mi, magyarok Ukrajnával szomszédos országként különösen, de az egész európai gazdaság is megszenvedi a háborút, a háború megrángatta az európai gazdaságot. Az előttem szólók említették, hogy magas infláció, visszafogott növekedés, szóval a háború sújtja, méghozzá súlyosan sújtja az európai gazdaság minden szereplőjét. A nagy kérdés a mostani tárgyalások előtt az volt, hogy hogyan képzeljük el a 2025-ös évet. Mert ha a 2025-ös évet háborús évként képzeljük el, akkor más megállapodást lehet kötni, mintha békeévként képzeljük el. Furcsa helyzetbe hozta a magyar gazdaságpolitikát, nemcsak a kormányt, hanem annak minden szereplőjét, a munkaadókat és a munkavállalókat is, hiszen egy külső körülmény határozza meg végül is, hogy milyen pályára tud lépni a magyar gazdaság. Hiszen hogyha Európa továbbra is a háborús összefüggésben képzeli el a jövőjét, az nyilvánvaló következményekkel jár Magyarországra nézve is. Ha ellenben a világgazdaság és a világpolitika úgy alakul, hogy a béke irányába vesz egy kanyart, akkor az szélesebb lehetőségeket tár ki a magyar gazdasági élet szereplői számára is. Ezért meg kellett várni az amerikai elnökválasztást, bármilyen furcsa, és talán egy szuverenista kormányfő szájából talán különösképpen is furcsán hangzik, hogy egy külső körülményt ilyen döntő súllyal vettünk figyelembe, de háború idején ez nem nagyon lehet másképpen. Úgyhogy örüljünk annak, hogy ma ez a megállapodás, amelyet itt a kisasszonnyal és az urakkal együtt aláírhattunk, arra a koncepcióra és elképzelésre épül, hogy a világnak és azon belül Európának sikerül 2025-öt békeévvé tenni, és a gazdaság fejlődését is egy békeévben elvárható ívben képzeljük el.

Ezért a magyar kormány úgy hiszi, hogy a következő évben a 3 százalékot meghaladó gazdasági növekedés reális. Kétségek mindig vannak. A tárgyalások során is azért iktattunk ebbe a megállapodásba egy felülbírálati záradékot, mert ha mégsem erre kanyarodik a világ, akkor mégiscsak a megállapodásokat ennek megfelelően módosítani kell. De mindenki elfogadta azt, hogy ez a megállapodás egy optimista forgatókönyvre, vagyis egy békeforgatókönyvre épüljön. Azért is gratulálok a szakszervezeteknek is és a munkaadóknak is, mert minden ilyen tárgyaláshoz – egy ilyen ezeréves magyar állam esetében ez különösen fontos – azért államvezetési képességek kellenek. Államvezetési képességre nemcsak az államot vezető kormánypártok esetében van szükség, hanem ugyanilyen képességgel kell rendelkezniük a szakszervezeteknek is meg a munkaadóknak is. Ami alatt azt értem, hogy mindenki persze a részérdekeiért harcol, de azt mindenkinek tudnia kell, hogy a részérdekeket csak úgy tudjuk érvényesíteni, ha közben nem romboljuk le az egészet. Tehát ha nincs nemzeti gondolkodásmód a szakszervezeteknél és a munkaadóknál, és szétfeszítik a tárgyalásokat, és túlzó követelésekkel lépnek föl, akkor előállhat az a helyzet, hogy egyik vagy másik fél jól jár, de közben közösen mindannyian rosszul járunk, pórul járunk. Ezért nagyon fontos, hogy legyen egyfajta nemzeti elkötelezettség mind a munkaadók, mind a munkavállalók oldalán az egész iránt, függetlenül attól, hogy a munkaadók a munkaadókat, a munkavállalók pedig a munkavállalókat képviselik. És szeretnék köszönetet mondani azért, hogy ez nem az első eset, hanem ez már a többedik ilyen megállapodás, és mindig azt tapasztalom, hogy a számokról szóló éles viták meg az érdekképviselet mellett mindig jelen van ezeken a tárgyalásokon az a gondolat, hogy nem köthetünk olyan megállapodásokat, nem léphetünk fel olyan igényekkel, amelyek lehet, hogy valakinek jók, de összességében viszont rossz lesz az egész magyar gazdaságnak. Úgyhogy ez a fajta – nem tudok más szót mondani erre – nemzeti öntudat mindig egy kitüntetett pillanatban nyilvánul meg, amikor ezeket a tárgyalásokat lezárjuk, és alá tudjuk írni a megállapodásokat. Végül is mindannyian csak magyarok vagyunk, és senki sem boldogulhat úgy, hogy közben Magyarország nem boldogul. Tisztelettel köszönöm a szerződő feleknek ennek belátását!

Ezek után nincs más hátra, csak az, hogy végrehajtsuk a megállapodásban foglaltakat. Ez nem lesz egyszerű. Tehát azt hiszem, hogy mind a munkaadóknak, mind a munkavállalóknak a saját világukban sokat kell tenniük annak érdekében, hogy ez a bérmegállapodás megtörténhessen. Ez a bérmegállapodás egy 9-13-14 százalékos, három egymást követő évben bekövetkező béremelés, ha csak úgy dolgozunk, mint eddig, ez nem lesz tartható. Tehát e mögött a számsor mögött egy hatékonyság- és termelékenységjavulás is, annak a föltételezése is meghúzódik, mert ha azon a fordulatszámon teljesít a magyar gazdaság, amin tavaly meg tavalyelőtt, abból nem jön ki, nem lehet kitermelni, nem lehet megfizetni a 9-13-14 százalékos béremelést. Ehhez bizony a vállalatok menedzsmentjének, az érdekképviseleteknek, maguknak a munkásoknak is többet kell hozzátenniük a gazdasági növekedéshez, mint a megelőző években. És örülök annak, hogy a szakszervezetek úgy gondolják, hogy ez lehetséges, és a munkaadók is úgy gondolják, hogy erre van tér.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha ezt a megállapodást nemzetközi összefüggésbe helyezzük, akkor azt kell mondani, amit a szakszervezetek vezetői, illetve a képviseletükben beszélő Mészáros elnök asszony mondott, hogy ez egy történelmi léptékű megállapodás, mert egy európai összefüggésbe is odahelyezi a minimálbért, hogy így fogalmazzak, ami méltó hozzánk. Szóval valahogy Magyarországnak itt kell elhelyezkednie, Magyarországnak a középmezőny élén kell állnia, ahol az elöl lévők még beláthatóak, tehát az üldözőboly élén kell lennünk, azzal az eséllyel, hogy a legjobbakat is utol tudjuk majd érni. Ez a bérszínvonal oda helyez bennünket, ahol ez a cél, ez a vágy nem irreális. Azt is mondhatom, hogy soha nem látott mértékű minimálbér-emelés történik. Nem emlékszem arra, hogy ilyen léptékű minimálbér-emelés történt volna az elmúlt időszakban. 2027-re, ha összeadom a három év emelését, ez 40 százalékos emelkedést ad ki. Sőt, ha európai uniós összefüggésben keresem a hasonló bérmegállapodások között ennek a helyét, akkor azt találom, hogy az egész Európai Unióban az elmúlt harminc évben csak egyszer volt példa arra, hogy valamely országban ilyen léptékű minimálbér-emelkedésről megállapodtak volna. A szándékaink szerint és a kalkulációink szerint, ami az infláció előrejelzését is jelenti, a minimálbér reálértéke 29 százalékkal nő, és az a tervünk, amit korábban is meghirdettünk, hogy a minimálbér érje el az átlagbér felét, bekövetkezik, vagy legalábbis nagyon közel leszünk hozzá.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A 2025-ös év, ha békeév lesz, és ha végre tudjuk hajtani ezeket a megállapodásokat, akkor a két mögöttünk hagyott nagyon nehéz, zaklatott év után egy fantasztikus év lehet, hiszen meghaladhatjuk a 3 százalékos gazdasági növekedést. Ehhez kapcsolódik egy állami beruházási boom. Erről nem tárgyaltunk a szakszervezetekkel és a munkaadókkal, de ők erről mind tudnak, hiszen a költségvetés zajló vitáját ismerik. Abban a költségvetésben szerepel egy nagyon komoly állami beruházási program. A következő évben 300 új beruházás indul Magyarországon, ezeknek az összértéke 8.100 milliárd forint, és ebből 2025-ben 450 milliárd forint meg is érkezik a gazdaságba. Ráadásul az előttünk álló évben, 2025-ben az elmúlt évtizedek legnagyobb és legfontosabb beruházásai érnek el a kivitelezési szakasz végére, és lépnek be a termelésbe. Elkészül a Budapest–Belgrád vasútvonal, és hatalmas gyárakat fogunk átadni Győrben, Szegeden és Debrecenben is. Ezek hatalmas termelési kapacitások, amelyek a 2025-ös év során lépnek be a magyar gazdaságba. Ez mind szép és jó, de ez a nagyok dolga.

A megállapodásnak a legnagyobb nyertesei azonban nem a nagyok, hanem inkább a kicsik. Részben a munkások, a munkavállalók, részben pedig a kis- és közepes vállalkozások, mert a munkaadók – szerintem helyesen – ragaszkodtak ahhoz, hogy egy ilyen bérmegállapodás mellett mindenképpen legyen valami, kis- és középvállalkozásokat fejleszteni képes, komoly program. Tehát azt hiszem, hogy nem tudtuk volna tető alá hozni a munkaadók oldaláról ezt a megállapodást, hogyha a kormány nem hirdeti meg a Demján Sándor-program keretében a kis- és középvállalkozásokat támogató programunkat, amely a mi számításaink szerint 1.410 milliárd forint forrást juttat majd a magyar vállalkozóknak. És szerintem jól olajozta a megállapodást, még ha nem is volt előfeltétele, de a szakszervezetek oldalán szerintem jól olajozta a megállapodást az, hogy közben egy korábban soha nem látott új intézményt is be fogunk vezetni; ez pedig a munkáshitel-program, amely a fiatal, munkából élő, szakszervezetek által is képviselt fiatalok számára nyújt segítséget a saját lábra álláshoz, jó esetben a saját lakáshoz jutásban is segítséget nyújtva. Nem része a megállapodásnak, de szerintem a szakszervezetek részéről a megállapodás felé mozdító tényező volt az is, hogy a munkaadókkal sikerült megállapodnunk arról, hogy 150 ezer forint értékben a munkaadók, az általános adózási föltételektől eltérített, könnyebb feltételek mellett adhatnak a fiatal munkavállalóik számára lakásbérleti és lakásvásárlási támogatást, havi 150 ezer forint értékben. Tehát, ha nemcsak a béreket nézem, hanem azokat a gazdaságpolitikai intézkedéseket is, amelyek kapcsolódnak ehhez a bérmegállapodásokhoz, akkor igyekeztünk olyan javaslatokat letenni az asztalra, amelyek egyszerre érintenek olyan ügyeket, melyek szívügyei a szakszervezeteknek, és régi követelése és igényei a munkavállalóknak. Tehát összességében, bár itt egy bérmegállapodásról van szó, de ez nem szemlélhető önmagában, ez a bérmegállapodás akkor működik és akkor fejti ki a jótékony hatását, ha az egész gazdaságpolitikai program, mondjuk úgy, hogy az új gazdaságpolitika, amit 2025-ben meghirdetünk, az sikerrel jár.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Még távlatosabb összefüggésekben is beszéljek. 2010-ben, amikor a nemzeti kormányt megalakítottuk, akkor a legfontosabb, vagy sokak számára talán a legmaradandóbb vállalásunk az egymillió új munkahely volt. Erre talán a hölgyek nem, mert ők fiatalok, de az idősebb urak még jól emlékezhetnek, és nyilván arra a zajra is emlékeznek, amit ez kiváltott. Mégiscsak magyarok vagyunk, egyszerre tudunk lelkesedni és kételkedni, még a legjobb dolgokban is tudunk kételkedni, és emlékszem, hogy micsoda kételyek övezték ezt az elgondolást, hogy vajon lehet-e valóban 10 év alatt létrehozni 1 millió új munkahelyet. A tények pedig azt mutatják, hogy lehet, ami mögött nem a kormányt kell látni elsősorban, bár jelentkezünk, hogy mi is ott voltunk az eredmény mögött, hanem azokat a megállapodásokat kell látni, amelyeket képesek voltunk tető alá hozni folyamatosan a szakszervezetekkel és a munkaadókkal. Most nem mondunk kisebb dolgot, a magyar kormány azon az állásponton van, hogy belátható időn belül el kell érnünk az egymillió forintos átlagjövedelmet. Ezt a kijelentésünket, célunkat, vállalásunkat ma ugyanolyan kétségek övezik és ugyanolyan viták fogják körül, mint amikor az egymillió munkahely programját meghirdettük, és kétségkívül vannak is éppúgy, mint 14 évvel ezelőtt voltak az akkori vállalásunk körül, itt is vannak bizonytalansági tényezők. De én örülök annak, hogy olyan partnereink vannak, akik ezt nem zárják ki eleve, hanem azt gondolják, hogy lássuk, és hogyha ezeket a bérmegállapodásokat be tudjuk tartani, a minimálbér-megállapodást végre tudjuk hajtani, mindannyian tudjuk, hogy annak általános bérszintnövelő hatása van, akkor eljuthatunk ide. Nagy kérdés, hogy ki tudja-e termelni a magyar gazdaság ezt a jövedelmet, efelől végképp lehetnek és vannak is viták és kétségek, de szeretném jelezni, hogy a magyar kormány áll rendelkezésére, különösképpen a munkaadóknak, olyan intézkedések meghozatalában, amelyek lehetővé teszik a magyar vállalkozók számára, hogy ilyen bérszínvonal mellett is nyereségesen tudják működtetni a vállalataikat. Az a véleményem tehát, hogy Magyarország ezt meg tudja csinálni, hogyha mindannyian meg akarjuk csinálni és mindannyian el akarjuk érni ezt a célt.

Végezetül, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Bízok abban, hogy a felülvizsgálati klauzulára nem lesz szükség, mert a makrogazdasági várakozásaink teljesülni fognak, és ez a hároméves bérmegállapodás, minden részletkérdés újratárgyalása nélkül, így ahogy van, teljes egészében hatályosul. Talán egyetlen dologgal tartozom itt még. Köszönetet kell mondanom a kormányzat részéről is azoknak, akik ezekben a tárgyalásokban részt vettek, hiszen ez a gazdasági és a pénzügyminisztérium feladata. Köszönetet mondok Nagy Márton miniszter úrnak és Varga Mihály miniszter úrnak is. Amikor most arról beszélünk, hogy egy új gazdaságpolitika kezdődik 2025 januárjában, vagyis a háborús időszak véget ér, és végre egy békeévekben megvalósítható új gazdaságpolitika indul meg, akkor ez társulni fog gazdaságirányítási változásokkal is, amelyek az itt említett két miniszter személyét is érintik: egyikőjüknek hattyúdal, másikuknak meg szép nyitány. Úgyhogy gratulálok, és köszönöm szépen a miniszter uraknak a munkáját, és kívánom a szerződést aláíróknak, hogy maradéktalanul be tudjuk tartani az írásba foglalt megállapodásunkat.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

 A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának Megállapodása

(Miniszterelnöki Kabinetiroda)