Törőcsik Zsolt: Az orosz–ukrán háború mellett egy újabb konfliktus bontakozott ki az elmúlt egy hétben Európa tágan vett határainál, miután ugyanis a Hamász palesztin terrorszervezet véres terrortámadást hajtott végre Izraelben. Az ország miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu kijelentette, hogy háborúban állnak a Hamásszal. Orbán Viktor miniszterelnököt köszöntöm a stúdióban. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Magyarország és Izrael szövetségesek, és az elmúlt években nagyon szoros viszony alakult ki a két ország között. Ennek tükrében hogyan értékeli az újabb háborút?

Ennek tükrében is lehet értékelni, de én egy általánosabb, emberi szempontból közelítek inkább. Tehát a terror elfogadhatatlan. És amikor látja az ember ennek a lenyomatát, a következményeit, a képeit, az megrendítő hatással van. Tehát most mindegy, hogy ki kivel barát, meg kivel nem. Ezek olyan brutális dolgok, amelyektől az ember egyszerűen megrendül. Ez mindig az első gondolata az embernek, hogy együtt érez azokkal, akik elszenvedték a támadást, és imádkozik a hozzátartozókért, a túlélőkért, egyáltalán érzelmileg az áldozatok oldalán áll. A második gondolata az embernek mindig az, hogy adjunk hálát a Jóistennek, hogy nekünk nincs ilyen bajunk. Tehát adjunk hálát a Jóistennek, hogy mi meg békében élhetünk. És a politikusnak meg arra is gondolnia kell, hogy ilyenkor látszik, hogy micsoda érték a béke meg a stabilitás, amiben mi élünk, és az a választott vezetőinknek a dolguk, hogy ezt meg is védjék. Tehát a magyarok békéjét és biztonságát egy ilyen terrorista támadás fényében még élesebben látszik, hogy meg kell védeni. Ez olyan érték, amiért részben legyünk hálásak, részben tegyünk meg mi magunk is mindent, hogy megmaradjon. És ezután jön a politika, ha már az ember ezen túl van. És valóban az a helyzet, hogy Magyarország mindig is a terrorizmus ellen volt. Tehát függetlenül attól, hogy a terrorista támadások melyik országot célozták, mi mindig a terrorszervezetek ellen voltunk. Benne vagyunk abban a nemzetközi közösségben, amely rendszeresen össze is szokott ülni, és a terrorizmus elleni nemzetközi föllépés lépéseit egyezteti akkor is, hogyha ez valahol Afganisztánban van, akkor is, hogyha valahol tőlünk még távolabb eső térségben, meg akkor is, hogyha éppen Izraelben, a Gázai övezet területén. És aztán az ember megfogalmazza, hogy mégis mit remél. Az első, amit remélünk, az, hogy mindenkit ki tudunk hozni, aki magyar, és ki akar jönni. Nem olyan egyszerű egyébként a kint tartózkodó magyar turistákkal ilyenkor – akik még nem érzékelik közvetlenül a veszélyt – megértetni, hogy jöjjenek ki onnan minél hamarabb. Ilyenkor a képességek rendelkezésre állnak, repülővel, hajóval, ahogy lehet, ki kell hozni minden magyart. Azért is adjunk hálát, hogy egyelőre nincs tudomásunk arról, hogy az áldozatok között lennének magyarok. Nagyon sok nép fiai találhatók az áldozatok között, európai országok polgárai is. Egyelőre úgy tűnik, hogy mi nem vesztettünk el senkit. És akkor az ember azt mondja, hogy ha megtámadnak egy országot terrorista akcióval, akkor az ottani vezetőknek, ez esetben Netanjahu miniszterelnöknek nyilván az van a fejében, hogy neki az a kötelessége a saját népe iránt, hogy mindent megtegyen, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő. És valóban azt kell mondanunk, hogyha valakit terrortámadás ér, annak joga van ahhoz, hogy lépéseket tegyen annak érdekében, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő, még egyszer a saját polgárai ne essenek áldozatául a terrorista akcióknak. És a harmadik gondolat ilyenkor pedig az, hogy ugyanakkor lokalizáljuk, tehát amennyire csak lehet, limitáljuk, kössük helyhez, szorítsuk korlátok közé a konfliktust, mert most ugyan háború van, de ez a háború a terrorizmus ellen van, pont úgy, mint az amerikaiak csinálták, ha visszaemlékezünk erre. Most még nincs államközi háború. A veszély az, hogyha Izrael valamely szomszédos arab országgal háborúba keveredik a terrorakció eredményeképpen vagy következtében. Na, akkor nagy baj lenne! Tehát egy arab–izraeli, államközi háború destabilizálná az egész térséget, az olyan mértékig rengetne meg mindent a világpolitikában, hogy a rengés hullámait még Magyarországon is éreznénk. Ezért a magyar diplomáciának az a dolga, hogy miközben elismeri Izrael jogát ahhoz, hogy megvédje magát, és még egyszer ez ne történhessen meg, aközben deeszkalációs – ezt így mondják a nemzetközi diplomáciában – politikát kell folytatnunk, hogy ne alakuljon ki államközi háború.

Hogyan lehet ezt megakadályozni? Mert azért mégiscsak a tágan vett környezetünkben most már van a szomszédunkban egy háború, és van egy, az európai határoknál dúló vagy kialakuló konfliktus. Biztonsági szempontból nézve mit jelent ez Magyarországra vagy Európára nézve?

Emlékeztessük talán magunkat arra, hogy a dolgok már éppen kezdtek jól alakulni a világnak abban a sarkában. Tehát Trump elnök úr idején, amerikai elnöki mandátuma idején nagyon sokat javult az arab–izraeli kapcsolatrendszer. Évekkel ezelőtt sokkal rosszabb volt a helyzet. Az arab államok és Izrael állam közötti kapcsolatoknak a lazulása vagy enyhülése vagy a feszültség enyhülése, az együttműködés módozatainak a keresése jellemezte az előző éveket. És olyan viszonyrendszerekben is bekövetkezett javulás Izrael és az arab államok között, amire néhány évvel ezelőtt talán még senki sem gondolt volna. Már éppen kezdtek jó irányba menni a dolgok. Hogy a terrorakció összefüggésben áll-e ezzel, éppen azért csinálták-e, hogy ez a folyamat ne haladjon tovább, vagy sem, ez még csak spekuláció, erre nézve nekünk még nincsen semmilyen titkosszolgálati információnk. Tehát abban biztos vagyok, hogy a terrortámadás ellenére meg kéne menteni, amit csak lehet, az elmúlt évek közeledésének eredményeiből akkor is, ha ma ez egyáltalán nem tűnik könnyűnek. Most a következő dolog az, ami megdöbbentő, és a vészcsengőt a mi fejünkben is meg kell, hogy indítsa, hogy szimpátiatüntetések vannak a terroristák mellett egész Európában. Még Magyarországon is próbálkoztak, de, ugye, itt terrorszervezetek mellett szimpátiatüntetést nem lehet rendezni, mert az önmagában is terrorveszélyt jelentene a magyar polgárok számára, tehát ezt felejtsük el. Itt ennek most nincs itt ideje, nem is fogunk erre semmilyen engedélyt sem megadni, élni fogunk a törvények adta jogainkkal, mármint a kormányzat. De Nyugat-Európában számos helyen nem tudják megakadályozni a terror melletti szimpátiatüntetéseket. Ez azt jelenti, hogy Nyugat-Európában vannak emberek, akik helyeselnek, méghozzá úgy tűnik, hogy nagy számban, akik helyeselnek egyébként ilyen akciókat. És miután a migrációs válság idején nagy számban engedtek be ellenőrzés nélkül tömegeket a nyugat-európai országokba, most köztük ott vannak a Hamász megbízottjai is. És ez közvetlen, komoly kockázatot jelent minden nyugat-európai országnak. Ismét azt mondom: adjunk hálát a Jóistennek, hogy 2015-ben helyén volt az eszünk meg a szívünk is, és megépítettük mind a kerítést, mind pedig a jogi korlátokat, amelyekkel a migrációval együtt járó, szükségszerűen együtt járó terrorista veszélyt Magyarországtól távol tudtuk tartani.

Valóban, az előző órában a mi tudósítóink is arról számoltak be, hogy Svédországban, Nagy-Britanniában és számos európai nagyvárosban voltak Hamász melletti szimpátiatüntetések, és a zsidó közösség félelméről is beszámoltak ugyanezek a tudósítók, és egyébként Köves Slomó rabbi is az imént itt volt, és azt mondta, hogy megrendülve figyeli azt, ami Nyugat-Európában zajlik. Ezek a történések ...

Bocsánat! Ez Magyarországnak is fontos, mert ne felejtsük el, hogy Magyarországon Európa egyik legnagyobb létszámú zsidó közössége létezik. Persze ez egy színes világ, ortodoxok is vannak, neológok is, tehát pont úgy, mint Izraelben, itt, Magyarországon is ez egy nagyon színes világ. Nyilván különböző politikai nézeteket is vallanak ezek az emberek, de mindannyian Magyarország polgárai. Ők magyar állampolgárok, és őket a magyar államnak meg kell védeni. Tehát azt nem lehet megengedni, hogy a származásuk vagy a vallásuk miatt magyar emberek – akármilyen vallás is, akármilyen származás is ez –, magyar állampolgárok veszélyben érezzék magukat. Ezt meg kell akadályozni! Ez egy biztonságos ország. Igaz, hogy a veszélyek korába léptünk, ha visszagondol: világjárvány, orosz–ukrán háború, most egy terrortámadás Izraelben, a veszélyek korában élünk, de ez nem jelenti azt, hogy beletörődhetnénk, hogy a biztonság szintje, az életünk biztonságának a szintje Magyarországon csökkenjen. A veszélyek korában is helyt kell állnia a magyar államnak.

Igen, és, ugye, Nyugat-Európában látszik egy ezzel ellentétes folyamat, pontosan azért, mert a zsidó közösségek félnek. Ezek a történések, amelyeket az elmúlt egy hétben láttunk Nyugat-Európában, változtatnak-e valamit azon a testtartáson, ahogy’ az uniós elit a migráció kérdéséhez áll? Mert közben azért a múlt héten elfogadták a migrációs paktum eddig vitatott részeit is, Magyarország és Lengyelország ellenszavazata ellenére.

Nem, nem változtatnak. Minden tiszteletem mellett azt kell mondanom, hogy vakok, tehát a Jóisten elvette a tisztánlátásukat. Tehát ma olyan szabályokat alkotnak Brüsszelben, amelyben bennünket is arra akarnak kényszeríteni, ez a következő hónapok nagy csatája lesz, hogy azokat az embereket, azokat a migránsokat, akik Magyarország déli határainál erőszakosan lépnek fel, agresszívek, fegyvert használnak a magyar határőrök ellen, ezeket az embereket mi engedjük be Magyarország területére. Tehát ők azt akarják, hogy mi is osztozzunk abban a biztonsági kockázatban, amelyektől ők szenvednek a korábbi években meghozott rossz döntéseik miatt. Mi nem akarjuk, mi a jóban akarunk osztozni, nem a rosszban. Az Európai Unió nem arról szól, hogy a rossz dolgokat osztjuk szét egymás között, hanem hogy együtt többre és előrébb fogunk jutni, mert több jó dolgot tudunk előállítani. Most nem jó dolgot, hanem rossz dolgot állítanak elő azzal, hogy a migránsokat beengedik, a lengyel–magyar ellenállást félretolták, és még inkább a szétosztási rendszert erőltetve meghívják Magyarországra, illetve Európába a migránsokat. Az unió úgy döntött, hogy szétosztja az illegálisan Európába érkező menekülteket. Nekünk is kéne fogadni jó néhány ezret. Nekünk is föl kéne építeni – az unió mostani döntése szerint – egy tízezer fő környéki méretű menekülttábort, egy migránsgettót, és ott kéne tartanunk a migránsokat egy ideig, utána pedig ki kéne engednünk. Tehát egy rossz dolgot akarnak ránk erőltetni. A helyzet abszurd. Ha ránézünk ma Európa menekült-, migránspolitikájának a térképére, akkor azt fogjuk látni, hogy egyetlen modell vált be. Sok mindennel próbálkoztak Európában, hogy a migrációt megfékezzék, de egyetlen modell vált be: a magyar. A magyar határon nem lehet jogszerűtlenül átlépni. A jogszerűtlenül átlépőkkel szemben pedig fizikai és jogi határzár van. Átszivárognak ugyan, előfordul, de a legnagyobb erőkkel féken tartjuk őket. Ha nem tartanánk őket féken, százezerszám érkeznének Magyarországra meg Európába is. Tehát azt tudjuk mondani, hogy az olasz modell nem működik, a görög modell részlegesen működik, a francia egyáltalán nem. Egyetlenegy modell van, ami működik, a magyar. Itt nincsenek migránsok. Zéró! És nem is lesznek. Ahelyett, hogy az unió átvenné a magyar know how-t – hogy így fogalmazzak –, a magyar tudást, a magyar megoldást, és alkalmazná bizonyos eltérésekkel, a nemzeti sajátosságoknak megfelelően máshol is Európában, a mi jól működő modellünket akarja lerontani. Ugye, korábban ezt meg tudtam védeni, mert nagy nehezen, három alkalommal is átvittük az európai miniszterelnökök tanácsülésén azt az indítványunkat, hogy csak egyhangúlag lehessen migrációs jogszabályt alkotni, és ezért évekig, miután nem tudtunk megegyezni, legalább nem tudták lerombolni azt, amit fölépítettünk. De most egy jogi erőszakot alkalmaztak, a korábban megkötött, írásos politikai megállapodást félretolták, és ránk erőszakolnak jogszabályokat. Nekünk ez ellen védekeznünk kell, újra – most más eszközökkel – meg kell védeni magunkat. Nem nagyon látok más eszközt, minthogy politikailag kell védekeznünk. Persze nem hajtunk végre semmit, ami a magyarok biztonságát veszélyeztetné, de ez kevés lesz. Brüsszelben el kell érnünk egy politikai változást. A mostani vezetőknek távozniuk kell. Ilyen emberekkel nem fogjuk tudni megvédeni Magyarországot, mert Brüsszel nem szembejön velünk, hanem hátba támad. Be akarja engedni azokat az embereket, akik bizonyítottan erőszakkal lépnek fel a magyar határőrökkel szemben. Ezt nem engedhetjük meg, ezért a következő európai parlamenti választáson, amely a jövő évben lesz, nekünk mindenképp el kell érni egy jelentős változást az unióban, egyébként folyamatos biztonsági kockázatot jelent Brüsszel Magyarország számára. Tehát ki kell őket kapcsolnunk a saját biztonsági rendszerünkből, mert Brüsszel nem segít, hanem rombol.

Igen, de ők ezt még szeretnék az európai parlamenti választások előtt elfogadtatni. Akkor ez az oka a nagy sietségnek, hogy félnek ők is a politikai változástól?

Igen, ők is pontosan tudják, hogy az európai emberek többsége – véleményem szerint nagy többsége – velünk ért egyet. Tehát ha megkérdeznek egy nyugat-európai polgárt, hogy milyen migrációs helyzetet szeretne, akkor a nagy többségük azt fogja mondani, olyat, mint Magyarországon, hogy itt ne legyen egyetlen illegális bevándorló se, zéró, ne legyen senki. Most miután már beengedték őket, most abban reménykednek, hogy majd valaki elviszi, ezt hívják szétosztásnak. Nem tudták megvédeni a határaikat, tömegesen áramoltak be és áramlanak be azóta is, egyfolytában az illegális migránsok. A brüsszeli szabályokat meghívásként értelmezik, mert ha valahol ül az ember elég reménytelen helyzetben, és azt hallja, hogyha bejut illegálisan Európába, majd szétosztják a tagállamok között őt, akkor megindul. Tehát most mi meghívólevelet, Brüsszel meghívólevelet küldött nekik. Tehát ha megkérdeznek egy nyugati embert, azt mondja, ezt nem akarjuk, és le kell zárni a határokat, ahogy’ a magyarok csinálják. És ennek az uniós vezetők épp az ellenkezőjét teszik, tehát ők is tudják, hogy szembemennek a saját népükkel. És Magyarország az a hang, amely ma egyedül képes Európában az emberek érdekében megszólalni. Csak nálunk volt népszavazás, meg most lesz majd a lengyeleknél a hétvégén a migráció kérdése. Sehol máshol nem kérdezték meg az embereket arról, hogy ők mit szeretnének, hogy’ akarják a saját hazájukban ezt a kérdést rendezni. Csak mi voltunk ebben a helyzetben, mi ezt megtettük, ezért mi nagyon stabil lábakon állunk, mi egy demokratikus döntéssel a hátunk mögött védjük a magyar fizikai és jogi határzárt.

Érkezett egy friss gazdasági adat is az elmúlt napokban. 12,2 százalékra csökkent szeptemberben az infláció, ugye, január óta 25,7 százalékos maximumról. Végigkövettük itt is, két hétről két hétre ennek a csökkenését. Van-e olyan tényező, hogy’ látja, ami hátráltatja vagy hátráltathatja, hogy a következő hónapokban elérjük a 10 százalék alatti célt?

Most nem látok ilyen tényezőt. Nehéz döntést kellett meghoznunk valamikor az év elején, mert hagyományosan, ugye, az infláció elleni harc a jegybank hatáskörébe tartozik, de itt egy olyan méretű nemzetközi inflációs özönvízzel álltunk szemben, amit a maga kis vödreivel a jegybank nem tudott fölfogni, ide komolyabb eszközök kellettek, és így a kormánynak át kellett vennie az infláció elleni küzdelemnek a feladatát is meg a felelősségét is. A jegybank teszi a maga dolgát, de az nem tudta volna ezt az özönvizet megakadályozni, ezért a kormánynak lépnie kellett. Bevezettünk intézkedéseket. Nem mondom, hogy ezek minden körülmények között a jó ízlés minden próbáját kiállják, árstopok és így tovább, tehát a gazdaság működésétől idegen eszközöket is be kellett vezetni, bele kellett avatkoznunk a gazdaságba, a gazdaság szövetébe kellett beavatkozni, a gyógyulás érdekében roncsolást is okozva, de ez meghozta az eredményét. Tehát végül is kiderült, hogy a diagnózis helyes volt, és az orvosi beavatkozás is pontos. Tehát az augusztusi 16 százalékról lementünk most szeptemberben 12 százalékra, és én úgy látom, hogy november–decemberben meglesz az egyszámjegyű infláció. Ez eddig rendben is volna, nem ez aggaszt már, ezt most már úgy tekintem, hogy már rajta vagyunk azon a pályán, amin haladni kell. Ugye, ennél egy nagyobb ambíciónk is volt, amit azért nem tudtunk elérni. Tehát azt szerettük volna, hogy miközben az infláció ellen küzdünk, aközben a gazdasági növekedés is relatíve magas szinten maradjon. És ez nem ment. Tehát kiderült, hogy most vagy az inflációt tesszük az első helyre vagy a gazdasági növekedést, a kettő együtt nem megy. Szerettük volna. Most ezért kénytelenek voltunk megváltoztatni a stratégiánkat, és úgy döntöttünk, hogy 2023, ez az év az infláció letörésének az éve, még ha ennek a gazdasági növekedés oldalán veszteség is lesz az eredménye, de ez a legfontosabb. És 2024-ben indítjuk meg újra a gazdasági növekedést. A kettő egyszerre nem ment, sorba kellett állítani a feladatokat. 2024-ben egy magas gazdasági növekedést fogunk majd megcélozni.

Hogyan látja ezt elérhetőnek? Mert azért az látszik, hogy európai országok sorra lefelé módosítják a növekedési kilátásaikat. A német gazdasági miniszter például a napokban jelentette be, hogy eddig egy növekedést vártak, és most a gazdaság csökkenését várják például az idei évre.

Nem lesz egyszerű, mert egy olyan közegben, ahol a többiek nem nőnek, ott nehéz neked növekedni. Különösen egy olyan ország esetében, amelynek a belső piaca kicsi, ez egy tízmilliós belső piac, és a gazdasági teljesítményünk nagy része abból származik, hogy itthon termelünk, és külföldön adjuk el. De ha külföldön nincsenek vevők, mert ott nincs növekedés, akkor a saját termékeid itt maradnak a nyakadon. És ezért fontos, hogy ilyenkor ne egy lábon álljon egy ország. Tehát fontos nekünk a német gazdaság, továbbra is meghatározó, elsődleges az Európai Unió, de nekünk a világ minden piaca felé nyitva kell maradni. Ezért a világban ma zajlik egy nagy vita, ami arról szól, hogy akkor most a világgazdaságot ketté kell-e bontani egy nyugati meg egy keleti világgazdaságra, vagy inkább továbbra is az összekapcsolás logikáját kell követni, amit konnektivitásnak neveznek, és a magyar gazdaság érdeke egyértelműen az összekapcsolódás. Ezért megyek például jövő héten egy hosszabb útra, több tárgyalást is tartalmazó, hosszabb útra Kínába. Nekünk ilyenkor a világ minden piaca érdekes. Vietnamtól Kínán keresztül Dél-Amerikáig minden fontos, hogy a termékeinket el tudjuk adni. Ez nagy feladat nemcsak az üzletemberek számára, hanem a magyar állam számára is. A külkereskedelemmel foglalkozó része a magyar államnak egy komoly feladat előtt áll a következő évben. Két dolgot kell csinálni: beruházásokat kell létrehozni Magyarországon, és utána azokat a termékeket meg el kell adni. És az államnak mind a két területen, a beruházások támogatásában is és a termékek elhelyezésében is lesz feladata a következő évben.

Ezt a célt szolgálta, a gazdasági kapcsolatépítést az elmúlt két nap georgiai látogatása is? Milyen eredményeket sikerült itt elérnünk?

Itt az volt a fő kérdés, illetve az a fő kérdés, hogy az Európai Unió ebben a mostani, meggyötört állapotában képes lesz-e arra, hogy újabb térségekkel kapcsolja össze magát gazdaságilag nyereséges módon. Ugye, ez az ország, amiről beszélünk, Georgia, ahogy mi, magyarok ismerjük: Grúzia, ugye, a Kaukázusban van, a Fekete-tenger túlsó oldala. És a kérdés az, hogy össze tudja-e magát kapcsolni gazdaságilag ésszerű módon a Kaukázus világa Európa világával. Ehhez legközelebb a georgiaiak vannak, ott van az európaihoz hasonló politikai berendezkedés, ott vannak olyan intézmények, amelyeket mi ismerünk. Ez egy európai ország, keresztény alapokon áll, és egy fontos átjáró szakasz, átjáró terület a Kaukázus többi része és Európa között. Van egy nagy közös programunk, ilyet még a világ nem csinált: Azerbajdzsánban előállított – ez szintén ugyanez a térség – zöldenergiát, elektromos áramot akarunk Georgián, Románián és Magyarországon keresztül behozni Európába. Ehhez egy több mint ezer kilométer hosszú, a Fekete-tenger alatt menő, nagyfeszültségű kábelt kell lefektetni és minden ehhez kapcsolódó infrastruktúrát megépíteni. Ezt az Európai Unió is támogatja, ez egy nagy európai uniós program. Néhány éven belül meg lehet valósítani, ez jó lesz az ott élő embereknek, jó lesz Magyarország biztonságának, energiaellátásának és biztonságának, és jó lesz egész Európának. Tehát van egy nagy zászlóshajó-programunk, amit velük közösen végre akarunk hajtani. Reméljük, hogy az unió nem hátrál ki ebben a zűrös, zavaros időkben, a jó ég tudja, hogy mi van a brüsszeliek fejében, de ez egy komoly, jó program, érdemes végigvinni.

Az elmúlt hetek azért nemcsak negatív hírektől, hanem magyar sikerektől is hangosak voltak, hiszen előbb Karikó Katalin az orvosi-élettani, majd Krausz Ferenc a fizikai Nobel-díjat kapta meg. Sokan sokféleképpen értelmezték ezeket a díjakat az azóta eltelt időszakban. Ön szerint mi a legfontosabb üzenete ennek a magyar sikernek a magyar társadalom és elsősorban a fiatalok számára?

Nyilván én elfogult vagyok a magyarok javára, hogyha a világot nézem. Nyilván mindenkinek van valami, amit ezekben a fantasztikus történetekben a szívéhez közelállónak érez. Van, aki a biológiát, van, aki a fizikát, van, akit az emberéletek megmentését, hiszen mind a két, még a fizikai Nobel-díjasunk is valahogyan kapcsolódik a biológiához. Minden magyar örül ennek a dolognak, akkor is, hogyha fogalmam sincs, mi az, hogy attoszekundumos fényimpulzus, mégis úgy gondolom, hogy ez egy nagy dolog lehet. De az én szívemhez az áll a legközelebb, hogy ez két olyan tudós, két olyan magyar tudós, akik mély Magyarországból jönnek. Mert ez mutatja azt a hihetetlen életerőt, ami bennünk, magyarokban van, és amiről mi időnként megfeledkezünk, és ezért nem vagyunk magunkról olyan jó véleménnyel, mint ahogy lehetnénk. Tehát a magyarnak nem az a baja, hogy túl jó véleménye van magáról, hanem inkább az, hogy alábecsüli saját magát. És itt két olyan Nobel-díjassal állunk szemben, az egyikük jön valahogyan onnan, a kun–jász vidékről, a másik pedig jön Mórról: az egy sváb vidék. Tehát olyan helyekről, nem a budapesti belvárosból, meg nem a korábban középiskoláit az amerikai vagy európai egyetemeken elvégzett, jómódú családok gyerekeiről beszélünk, hanem a mély Magyarország világáról, ahova születnek egyszer csak olyan koponyák, amiket az ember utána csak csodálattal tud figyelni. És ez Magyarországon megtörténik. És ez nem először fordult elő, és nemcsak a tudományban van így. Tehát szerintem az a tehetség, tudás, ami ebben a népben mélyen rejlik, ha jó politika van meg jó időjárás meg szerencsés történelmi korszellem, akkor előjönnek, elő lehet csalogatni. És ez a mi nagy tartalékunk. Tehát ezért nem kell soha megijedni. Tehát a magyaroknak, akármilyen nehéz időket is élünk, soha nem kell megijedni, mert fantasztikus koponyák teremnek, valahol kint, a széleken, a mély Magyarország vidékein, akik, ha egy kis lehetőséget kapnak, abban a pillanatban megindulnak fölfelé, és a világ legjobbjai között találják magukat. Ilyenek a sportolóink, de ilyenek a tudósaink is, és azt hiszem, a kultúra is jó néhány ilyen nagy formátumú személyiséget tud fölmutatni. Tehát jó biztatás ez a jövőre nézve. Azt üzeni ez a két Nobel-díj, hogy ne féljetek, magyarok, elég tehetségesek vagytok ti ahhoz, hogy a legnehezebb időkben is sikerre juthassatok.

Orbán Viktor miniszterelnököt kérdeztem az elmúlt félórában az izraeli terrortámadásról, a brüsszeli migrációs politikáról, a magyar gazdaság helyzetéről, és friss Nobel-díjas tudósainkról.

(Miniszterelnöki Kabinetiroda)