Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium

A kohéziós célú uniós támogatások hatékony és eredményes felhasználási feltételeinek megteremtése

A Végrehajtás Operatív Program Plusz keretében a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium által végrehajtott projektek

A Végrehajtás Operatív Program Plusz (VOP Plusz) a 2021-2027 közötti időszakban Magyarország számára rendelkezésre álló kohéziós célú források eredményes és hatékony felhasználását támogató technikai segítségnyújtás forrásokat kezeli. A program keretében támogatott projektek biztosítják a naprakész tudással rendelkező szakemberállományt, az infrastrukturális feltételeket, valamint elősegítik a képzéseken, rendezvényeken való részvételt, továbbá a jogszabályokban előírt feladatok, mint partnerség, értékelés, kommunikáció és nyilvánosság, továbbá a pályázói kapacitásfejlesztés tevékenységek ellátását, ezzel is hozzájárulva a 2021-2027-es, illetve amennyiben releváns, a korábbi programozási időszakokból még fennmaradt fejlesztéspolitikai intézményrendszeri feladatok hatékony és eredményes megvalósításához. A projektek végrehajtását vissza nem térítendő uniós forrás támogatja. 

Az uniós szabályozás alapján a tagállamok kezdeményezhetik az európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásához kapcsolódó intézményrendszer működtetése költségeinek finanszírozását technikai célú források által. Lehetőség van arra, hogy az alapok támogassanak olyan, akár előző vagy jövőbeli programozási időszakra kiterjedő intézkedéseket, amelyek az alapok hatékony igazgatásához és felhasználásához szükségesek, valamint amelyet az uniós jogszabály kötelezően előír az intézményrendszer számára.

A 2021-2027 programozási időszakra vonatkozó uniós jogszabály ((EU) 2021/1060 európai parlamenti és tanácsi rendelet) minden tagállam számára előírja az operatív programok végrehajtásáért felelős irányító hatóságok kijelölését. Magyarország 2021-2027-es elfogadott operatív programjai közül az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (EFOP Plusz), az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz (IKOP Plusz), Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz (KEHOP Plusz), a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz), a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz), a Végrehajtás Operatív Program Plusz (VOP Plusz) irányító hatóságai, valamint a koordináló szervezet a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumban kerültek felállításra.

A Miniszterelnökség VOP Plusz projektjei, amelyek végrehajtását a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium viszi tovább:

A Végrehajtás Operatív Program Plusz keretében valósítja meg a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, VOP Plusz Irányító Hatóság a „Működési feltételek biztosítása a technikai segítségnyújtási programok irányító hatóságánál” című projektet. A projekt célja, hogy hozzájáruljon a 2021-2027-es, illetve amennyiben releváns, a korábbi programozási időszakokból még fennmaradt fejlesztéspolitikai intézményrendszeri feladatok hatékony és eredményes megvalósításához a megfelelő humán kapacitás és infrastruktúra biztosításával, valamint képzéseken, rendezvényeken való részvétel elősegítésével, továbbá a jogszabályokban előírt feladatok, mint partnerség, értékelés, kommunikáció és nyilvánosság, valamint a pályázói kapacitásfejlesztés finanszírozásával. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg. Ennek keretében 1,586 milliárd Ft összegű vissza nem térítendő támogatás járul hozzá a fejlesztéspolitikai intézményrendszer feladatainak hatékony ellátásához a 2021-2027-es európai uniós költségvetési ciklusban.

Projektnyitó közlemény (PDF)

A Végrehajtás Operatív Program Plusz (VOP Plusz) keretében technikai célokra dedikált uniós forrás támogatja az állami projektértékelési feladatok ellátását 2027-ig. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium projektje nagyban hozzájárul egyes európai uniós forrásból megvalósuló felhívásokra benyújtott támogatási kérelmek tartalmi értékelési feladatainak sikeres lebonyolításához, illetve egyes közbeszerzések műszaki szempontú ellenőrzéséhez. A 7,386 milliárd forint keretösszegű projekt az európai uniós forrásból támogatott programok eredményes és hatékony megvalósítását teszi lehetővé. A projekt vissza nem térítendő támogatás formájában, az Európai Unió támogatásával kerül megvalósításra.

Projektnyitó közlemény (PDF)

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Emberi Erőforrás Fejlesztési Program Plusz Irányító Hatóság „Működési feltételek biztosítása az emberi erőforrás fejlesztési programok irányító hatóságánál” című projektje 31,15 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült. Célja, hogy hozzájáruljon az Emberi Erőforrás Fejlesztési Program Plusz Irányító Hatóság 2021-2027-es, illetve a korábbi programozási időszakokból fennmaradt irányító hatósági feladatainak hatékony és eredményes ellátásához. Az egyes programozási időszakokban a források teljes és időben történő felhasználását a projekt a megfelelő humán kapacitás és infrastruktúra, valamint képzéseken, szakmai rendezvényeken való részvétel biztosításával segíti elő. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Sajtóközlemény

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárság a „Működési feltételek biztosítása a Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárságánál” című projektje 13,04 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült. A program biztosítja a helyettes államtitkárságon a közbeszerzési felügyeletért felelős feladatok ellátásának, valamint a kohéziós politikához kapcsolódóan az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap, az Európai Szociális Alap+, a Kohéziós Alap és az Igazságos Átmenet Alap forrásaiból megvalósuló közbeszerzések közbeszerzési-jogi, közbeszerzési elszámolhatósági ellenőrzésével kapcsolatos feladatok ellátásának feltételeit, amelyek hozzájárulnak a fejlesztéspolitika transzparenciájához. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Sajtóközlemény

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Területfejlesztési Operatív Programok Plusz (TOP Plusz) Irányító Hatósága valósítja meg a „Működési feltételek biztosítása a területfejlesztési operatív programok irányító hatóságánál” című projektet. Ennek keretében 13,90 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt hozzájárul a TOP Plusz Irányító Hatóság 2021-2027-es, illetve a korábbi programozási időszakokból fennmaradt irányító hatósági feladatainak hatékony és eredményes ellátásához. Ezeket a célokat a megfelelő humán kapacitás és infrastruktúra, valamint képzéseken, szakmai rendezvényeken való részvétel biztosításával segíti elő. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Sajtóközlemény

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatósága 74,72 milliárd forint összegű, vissza nem térítendő támogatást kapott „Működési feltételek biztosítása a gazdaságfejlesztési programok irányító hatóságánál” című projektje hozzájárul, hogy a 2021-2027 közötti uniós költségvetési időszak legnagyobb operatív programjának szakszerű és sikeres pályáztatásáért és eredményes végrehajtásáért felelős szervezeti egység több mint félezer munkatársa szakszerűen, hatékonyan és sikeresen lássa el feladatát. A projekt biztosítja a szükséges munkatársi létszámot, a humán erőforrás minőségi fejlesztését, valamint az infrastrukturális és informatikai hátteret. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Sajtóközlemény

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Tájékoztatás-szervezési Főosztályának „Kommunikációs tevékenységek megvalósítása” című projektje a Végrehajtás Operatív Program Plusz 11,9 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával valósul meg. Kiemelt célja a regionális politika ismertségének, elismertségének növelése, továbbá az európai uniós források átlátható felhasználásárról, a projekteredményekről és azok hatásairól szóló tájékoztatás. A projektnek köszönhetően nyomon követhetővé válik a nyilvánosság számára az uniós és kormányzati források felhasználása. A projekt ugyanakkor közvetetten a kedvezményezettek kommunikációs tevékenységét is támogatja, mivel elősegíti fejlesztéseik megismertetését. A tevékenységek során a kommunikációs eszközök széles körű felhasználásával a magyar állampolgárok tájékoztatást kapnak arról, hogy Magyarország fejlődéséhez és az életminőség javításához milyen forrásokkal és mely programokon keresztül járul hozzá az Európai Unió. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Sajtóközlemény

A Végrehajtás Operatív Program Plusz (VOP Plusz) keretében valósítja meg a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Központi Koordinációja a „Működési feltételek biztosítása a Központi Koordinációnál - ESZA+” című projektet. Ennek keretében 6,355 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatás járul hozzá a fejlesztéspolitikai intézményrendszer feladatainak hatékony ellátásához a 2021-2027-es európai uniós költségvetési ciklusban. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

A felhívás átfogó célja, hogy elősegítse az operatív programok hatékony és eredményes megvalósítását, valamint a programozási időszakban felhasználható források teljes és időben történő abszorpcióját. Ennek érdekében biztosítja a személyi erőforrás finanszírozását, a munkatársak ismereteinek és készségeinek folyamatos fejlesztését, a szakmai képzéseken, konferenciákon történő részvételt, az intézményrendszer részére szervezett képzések lebonyolítását, valamint az infrastrukturális hátteret.

Sajtóközlemény

A Végrehajtás Operatív Program Plusz (VOP Plusz) keretében valósítja meg a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Központi Koordinációja a „Működési feltételek biztosítása a Központi Koordinációnál – KA” című projektet. Ennek keretében 15,572 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatás járul hozzá a fejlesztéspolitikai intézményrendszer feladatainak hatékony ellátásához a 2021-2027-es európai uniós költségvetési ciklusban. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

A felhívás átfogó célja, hogy elősegítse az operatív programok hatékony és eredményes megvalósítását, valamint a programozási időszakban felhasználható források teljes és időben történő abszorpcióját. Ennek érdekében biztosítja a személyi erőforrás finanszírozását, a munkatársak ismereteinek és készségeinek folyamatos fejlesztését, a szakmai képzéseken, konferenciákon történő részvételt, az intézményrendszer részére szervezett képzések lebonyolítását, valamint az infrastrukturális hátteret is. A projekt megvalósítása a mindenkori európai uniós és hazai szabályozás, illetve a környezetvédelmi, fenntarthatósági és esélyegyenlőségi előírások betartásával történik. A projekt a Széchenyi Terv Plusz programban – országos kihatással – Budapesten valósul meg.

Sajtóközlemény

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Programok Irányító Hatósága „Működési feltételek biztosítása a környezeti és energiahatékonysági programok irányító hatóságánál” című projektje 22,74 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt átfogó célja a 2021-2027-es programozási időszakban felhasználható források teljes és időben történő abszorpciójának elősegítése illetve a korábbi programozási időszakokból fennmaradt irányító hatósági feladatok ellátása. A projekt biztosítja a szükséges forrást a megfelelő humán kapacitás biztosításához, a képzésekhez, illetve a munkavégzéshez szükséges infrastruktúrához, az informatikai háttérhez. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

A projekt biztosítja a Környezeti és Energiahatékonyság Operatív Program Plusz (KEHOP Plusz) végrehajtási feladatainak megfelelő színvonalú ellátását, ezáltal hozzájárul a 2021-2027-es programozási időszakban az európai uniós operatív programok átlátható, szabályszerű, eredményes és hatékony végrehajtásához. A projekt átfogó célja a programozási időszakban felhasználható források teljes és időben történő abszorpciójának elősegítése, közvetlen célja pedig a közösségi és hazai jogszabályokban előírt irányító hatósági feladatok hatékony ellátásának támogatása. A projekt biztosítja a szükséges munkatársi létszámot, a humán erőforrás minőségi fejlesztését, valamint az infrastrukturális és informatikai hátteret. A projekt megvalósítása a mindenkori európai uniós és hazai szabályozás, illetve a környezetvédelmi, fenntarthatósági és esélyegyenlőségi előírások betartásával történik.

A projekt a Széchenyi Terv Plusz programban – országos kihatással – Budapesten valósul meg.

Sajtóközlemény

 

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Programok Irányító Hatósága „Működési feltételek biztosítása a környezeti és energiahatékonysági programok irányító hatóságánál - IÁA” című projektje 373,05 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt átfogó célja a programozási időszakban felhasználható források teljes és időben történő abszorpciójának elősegítése. A projekt biztosítja a szükséges forrást a megfelelő humán kapacitás biztosításához, a képzésekhez, illetve a munkavégzéshez szükséges infrastruktúrához, az informatikai háttérhez. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

A projekt biztosítja a Környezeti és Energiahatékonysági Programok Irányító Hatóságánál az Igazságos Átmenet Alap forrásaihoz kapcsolódó végrehajtási feladatok megfelelő színvonalú ellátását, ezáltal hozzájárul a 2021-2027-es programozási időszakban az európai uniós operatív programok átlátható, szabályszerű, eredményes és hatékony végrehajtásához. A projekt átfogó célja a programozási időszakban felhasználható források teljes és időben történő abszorpciójának elősegítése, közvetlen célja pedig a közösségi és hazai jogszabályokban előírt irányító hatósági feladatok hatékony ellátásának támogatása. A projekt biztosítja a szükséges munkatársi létszámot, a humán erőforrás minőségi fejlesztését, valamint az infrastrukturális és informatikai hátteret. A projekt megvalósítása a mindenkori európai uniós és hazai szabályozás, illetve a környezetvédelmi, fenntarthatósági és esélyegyenlőségi előírások betartásával történik.

A projekt a Széchenyi Terv Plusz programban – országos kihatással – Budapesten valósul meg.

Sajtóközlemény

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Integrált Közlekedésfejlesztési Programok Irányító Hatósága „Működési feltételek biztosítása az integrált közlekedésfejlesztési programok irányító hatóságánál” című projektje 8,86 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt átfogó célja a 2021-2027-es programozási időszakban felhasználható források teljes és időben történő abszorpciójának elősegítése illetve a korábbi programozási időszakokból fennmaradt irányító hatósági feladatok ellátása. A projekt biztosítja a szükséges forrást a megfelelő humán kapacitás biztosításához, a képzésekhez, illetve a munkavégzéshez szükséges infrastruktúrához, az informatikai háttérhez. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

A projekt biztosítja az Integrált Közlekedésfejlesztés Operatív Program Plusz (IKOP Plusz) végrehajtási feladatainak megfelelő színvonalú ellátását, ezáltal hozzájárul a 2021-2027-es programozási időszakban az európai uniós operatív programok átlátható, szabályszerű, eredményes és hatékony végrehajtásához. A projekt átfogó célja a programozási időszakban felhasználható források teljes és időben történő abszorpciójának elősegítése, közvetlen célja pedig a közösségi és hazai jogszabályokban előírt irányító hatósági feladatok hatékony ellátásának támogatása. A projekt biztosítja a szükséges munkatársi létszámot, a humán erőforrás minőségi fejlesztését, valamint az infrastrukturális és informatikai hátteret. A projekt megvalósítása a mindenkori európai uniós és hazai szabályozás, illetve a környezetvédelmi, fenntarthatósági és esélyegyenlőségi előírások betartásával történik.

A projekt a Széchenyi Terv Plusz programban – országos kihatással – Budapesten valósul meg.

Satóközlemény

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Monitoring és Értékelési Főosztályának „Értékelés, monitoring és partnerség” című projektje az Európai Unió társfinanszírozásával 5 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült a VOP Plusz program keretében. A projekt egyik fő célja a 2021-2027-es uniós társfinanszírozású programok értékelési és monitoring feladatainak jogszabályban előírt ellátása a fejlesztéspolitikai tervezés és végrehajtás minőségének javítása érdekében. A projekt másik fő célja, hogy támogassa a partnerek bevonását a végrehajtásba és értékelésbe elsősorban a monitoring bizottságokban és albizottságokban való részvételen keresztül. A projekt biztosítja a szükséges forrásokat ezen célok megvalósításához, azaz az értékelések, elemzések megvalósításához nélkülözhetetlen szakértői szolgáltatások beszerzéséhez, valamint a civil monitoring bizottsági tagok tiszteletdíjának kifizetéséhez.

Sajtóközlemény

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumon belül működő Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóság „Működési feltételek biztosítása a Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóságnál” című projektje 4,929 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt átfogó célja a BEII feladatainak megvalósításhoz kapcsolódó humán kapacitás biztosítása, valamint a működés és feladatellátás finanszírozása. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Sajtóközlemény