Az államtitkár beszédében elmondta, büszkeséggel tekinthetünk a múltunkat megörökítő festőóriásokra, a népeinket összekapcsoló művészet örök erejére, a magyar és a horvát nemzet gazdasági és kulturális prosperitását hozó időszakra, valamint azokra a hősökre, akiket a birodalmak sem tudtak megrettenteni. Magyarország és Horvátország nyolc évszázados államközösségének, a két nemzet évezredes közös múltjának olyan gazdag kulturális öröksége van, amit külön-külön és közösen is érdemes megmutatni a nagyvilágnak - emelte ki beszédében Zsigó Róbert. Az államtitkár hozzátette: "Ennek az egymásba fonódásnak számos eleme létezik, de talán legmegragadhatóbb jelképévé a festőinknek is témát adó Zrínyi család vált. Beszédét azzal a gondolattal zárta, "Keserű történelmi tapasztalatunk, hogy a biztonságunkat és a létünket veszélyeztető baj számtalan alakot tud ölteni. Hőseink példája, a művészet ereje és a kultúráink kincsei azonban mindig megerősítik bennünk a reményt. Reményt a szépre, a jóra. A reményt arra, hogy az áldozat sosem hiábavaló" - mondta. Zsigó Róbert köszönet mondott mindazoknak, akik létrehozták a nagyszerű tárlatot. Mindenekelőtt Antonio Picukaric igazgatónak, a kiállítás kiváló kurátorainak, Krasznai Rékának és Petra Vugrinecnek, továbbá a Klovicevi Dvori Galéria és a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria valamennyi munkatársának, akik a legnagyobb egyetértésben, egymást kölcsönösen inspirálva dolgoztak együtt ebben a fontos és sok örömet hozó közös munkában. Külön köszönetét fejezte ki Demcsák Csaba zágrábi magyar nagykövetnek és kollégáinak, akik az ötlet megszületésének a pillanatától elkötelezetten támogatták a tárlat megvalósítását.

Nina Obuljen Korzinek horvát kulturális miniszter kiemelte: az Eszmény és Valóság - A magyar festészet első aranykora és a modern horvát művészet kezdetei című kiállítás ünnepélyes megnyitójával megerősítik elkötelezettségüket a két baráti ország kulturális együttműködése iránt, és tovább gazdagítják a közös kulturális rendezvények és projektek hosszú sorát. "Ez egyben lehetőség a horvát-magyar történelmi kapcsolatok átértékelésére, és annak bemutatására, hogy a nyelvi különbségek és a múlt politikai zűrzavarai ellenére is a mai napig folyamatos a két nemzet kulturális és művészeti együttműködése, ami maradandó értékeket alkot" - fogalmazott a tárcavezető. Hozzátette: a magyar festőművészek alkotása a horvát modernkor olyan nagyságai mellett mutatkoznak be, mint Vlaho Bukovac, Mate Celestin Medovic, Bela Csikos Sesija, Ivan Tisov, Oton Ivekovic és más fontos művészek.

(MTI)