Varga-Bajusz Veronika: szerdán este hirdetik ki a felsőoktatási ponthatárokat
2025. július 22. 19:00
Megosztom
Szerdán este hirdetik ki a felsőoktatási ponthatárokat - mondta el Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár a Kossuth rádió műsorában kedden.
Hozzátette: a központi rendezvény Veszprémben lesz, de a nagyobb egyetemi városokban is szerveznek hasonló Pont Ott Partit. Már harmadik éve, hogy több mint 120 ezren jelentkeznek a felsőoktatásba. Európában egyedüliként Magyarországon tízből mintegy nyolc diák állami ösztöndíjas képzésen kezdheti meg egyetemi tanulmányait, elsősorban a műszaki, a természettudományos, az orvosi, illetve a tanárképzésben - mondta az államtitkár. Szerda este 8 órától a Pont Ott Partikon nagy kivetítők mutatják majd a ponthatárokat, és aki megadta a telefonszámát, az SMS-ben is kap értesítést arról, hogy sikerült-e a felvételije és hová vették fel. Akinek nem sikerült, az a pótfelvételi időszakban még jelentkezhet államilag támogatott és önköltséges helyekre - tette hozzá Varga-Bajusz Veronika.