Az államtitkár szerint ezt jól mutatja, hogy második éve több mint százezer diákot vettek fel a felsőoktatási intézmények, közülük minden második hallgató a nemzetgazdaság szempontjából fontos - műszaki, természettudományi, agrártudományi, pedagógus, informatikai, orvos-egészségtudományi - képzéseken kezdheti meg a tanulmányát.
Idén a felsőoktatási képzésekre jelentkezők hetven százalékát vették fel, a hallgatók háromnegyedét állami ösztöndíjas képzésre - tette hozzá Varga-Bajusz Veronika. Kiemelte: óriási siker, hogy a pedagógusképzésre felvett hallgatók létszáma 2022-höz képest megduplázódott, idén elérte a 15 ezret. Az államtitkár örömtelinek nevezte, hogy a vidéki egyetemek egyre erősödnek, hiszen idén már minden második jelentkező vidéki felsőoktatási intézményben kezdi meg tanulmányait. Minden ötödik jelentkező harminc év feletti, ami azt jelenti, hogy a diploma értéke folyamatosan nő - jegyezte meg.

A mesterképzés szabályai az elmúlt időszakban megváltoztak, ennek köszönhetően az egyetemek azonnal indíthatnak mesterképzéseket, ezáltal pedig gyorsan tudnak reagálni a nemzetgazdaság és a munkaerőpiac igényeire. A mesterképzések aránya is nagymértékben növekszik a teljes képzési struktúrában, a felsőoktatási képzések negyede zárul mesterképzéssel - hangsúlyozta Varga-Bajusz Veronika. Az államtitkár megjegyezte idén is a gazdaságtudományok lettek a legnépszerűbbek, a második helyen a pedagógusképzés, a harmadik helyen pedig a műszaki képzés végzett. Kiemelte: az egyetemi autonómiának köszönhetően idéntől már a felvételi pontszámok egyötödéről a felsőoktatási intézmények döntenek.
A korábbi évekhez képest az MTMI+ (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) képzések iránti kereslet is nőtt - mondta az államtitkár.

Varga-Bajusz Veronika a tanári hiányszakmákkal kapcsolatban hangsúlyozta, megközelítőleg kétezren kezdik meg tanulmányaikat e területeken, ami 265 százalékos növekedés 2022-höz képest.A pótfelvételi eljárásban több mint 17 ezer jelentkezőből 10 760-at vettek fel, többségüket pedagógusképzésre. A pótfelvételi eljárásban legtöbben a Miskolci Egyetemre nyertek felvételt. Második helyen a Debreceni Egyetem, harmadik helyen pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem végzett - emelte ki az államtitkár.

Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatásért felelős elnökhelyettese kiemelte, hogy a szeptemberben felvett hallgatók mintegy hatvan százaléka modellváltó intézményben kezdi meg tanulmányait, az egyházi fenntartású intézményekbe felvett hallgatók száma is emelkedett az elmúlt évekhez képest.
Hozzátette: csütörtökön megállapították a ponthatárokat a pótfelvételi eljárásban, pénteken pedig minden jelentkező megkapta az E-felvételi felületen a besorolási döntést. Jogorvoslattal szeptember 14-ig élhetnek az egyetemekre fel nem vett jelentkezők.

(MTI)