Takács Péter közölte: eddig 1160 mentőgépkocsit cseréltek le, így az autók átlagéletkora 6 év alá csökkent. Mint mondta, nemcsak a gépjárművek újak, hanem a bennük használt mentéstechnikai eszközök is a legkorszerűbbek. A mentés fejlődésével is lépést kell tartani, így az eszközök, az informatika és a mentésirányítás területén is igyekeznek a világ színvonalába kerülni. "Elmondható, hogy a mentőszolgálat ide tartozik" - tette hozzá. 

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta, év végéig 101 új mentőautót vásárol a szervezet 9 milliárd forintért. Kitért arra, hogy a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború miatt akadozó beszerzési és ellátási láncok egy időre visszavetették az új autók gyártását és így a beszerzést is, most azonban ez "felpörög", és ismét lesz gépkocsibeszerzés. Mint fogalmazott: büszke a bajtársakra, a mentők közösségére és arra a szolgálatra, amely egységes elvek szerint, a legmodernebb flottával és protokollok alapján dolgozik.

(kormany.hu)