A kormány az Egészségipari Támogatási Program keretein belül segítette az 1,3 milliárd forint összértékű bővítést.
A mai, háborús helyzetben az ilyen valós piaci sikerek képeznek alapot ahhoz, hogy optimista szemlélettel tekintsünk a jövőre – emelte ki Varga Mihály. Hozzátette: az egész kontinensen egyre világosabban látszik, hogy Európa kilátásai az elhúzódó háború és a szankciók következtében jelenleg nem kedvezőek. A magyar gazdaság ugyanakkor a világjárvány után is rekord sebességgel állt talpra. Most, a háborús sokk után pedig azt látjuk, hogy a gazdaság már jövőre visszatérhet a korábban megszokott, 4% körüli egyensúlyi növekedési pályára – mondta a miniszter. Mint mondta: a magyar gazdaság ellenálló képességét mutatja a magas foglalkoztatottság, az alacsony munkanélküliség, az uniós szinten kimagasló beruházási ráta, valamint a csökkenő infláció, amelyet az év vége előtt egyszámjegyűre szorítunk.
Varga Mihály emlékeztetett: amikor a pandémia kapcsán világossá vált, hogy az egészségiparban is növelni kell Magyarország önellátó képességét, a kormány azonnal lépett. 2020-ban a kormány elindította az Egészségipari Támogatási Programot, ennek az egyik eredménye a Medicor beruházása, amelyhez komoly kutatásfejlesztés is tartozik: a cég új lélegeztető rendszereket és prototípusokat fejleszt – mutatott rá a tárcavezető. Az Óbudai Egyetem munkatársai, kutatók, tanárok és hallgatók, illetve a Medicor munkatársai fejlesztették ki a több szempontból is egyedülálló csoportos lélegeztető gépet, illetve a már használatban lévő, kétféle mobil kórtermet is.