A megbeszélés során a felek áttekintették az izraeli konfliktus fejleményeit, valamint annak régiós és nemzetközi vonatkozásait.

Az államtitkár megerősítette Magyarország következetesen képviselt álláspontját Izrael önvédelemhez való jogához, valamint a szélsőségesség és terrorista szervezetek elleni fellépéshez kapcsolódóan.

Izrael stratégiai partnerünk, stabilitása a térségben példaértékű. Aláhúzta azt is, hogy a magas szintű politikai kapcsolatokon túl a két országot szoros történelmi és kulturális kapcsolatok kötik össze.

Az államtitkár egyetértett partnerével abban, hogy az Ábrahám-megállapodások eredményeinek fenntartása és a közel-keleti régió stabilitásának megteremtése közös érdekünk.

Kifejtette, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett az Izrael és a többi arab állam kapcsolatait normalizáló megállapodások kiterjesztése mellett, tekintettel arra, hogy a térség stabilitását a folyamat mielőbbi továbbvitele szolgálná a leginkább.

Kiemelte továbbá, hogy magyar részről a konfliktus rendezését célzó nemzetközi tárgyalások során az Izraellel történő egyeztetés, valamint az izraeli biztonsági szükségletek figyelembe vételét hangsúlyozzuk.

 

(KKM)