A felek megvitatták a Három Tenger Kezdeményezés Beruházási Alap (HTK Beruházási Alap) legfontosabb kérdéseit, így az európai pénzintézetek (EIB, EBRD), továbbá a magánbefektetők bevonásának jelentőségét. Sztáray Péter a találkozón hangsúlyozta, hogy a HTK, illetve a HTK Beruházási Alap kiemelt jelentőségű Magyarország számára, a regionális összeköttetések erősítésére vonatkozó célkitűzéseit magunk is prioritásként kezeljük. 

Az egyeztetés résztvevői. KKM

Az Eximbank 20 millió eurót már el is helyezett az Alapban, melyben hazánk több konkrét projektre is tett javaslatot. Fontosnak tartjuk, hogy mielőbb képesek legyünk olyan projekteket megvalósítani, amelyek előmozdítják a régió fejlődését és kohézióját. A projektek kiválasztásakor fontos szempontnak tartjuk a földrajzi kiegyensúlyozottságot, és bízunk abban, hogy hamarosan magyar érintettségű projekt is kiválasztásra kerül – hangsúlyozta az államtitkár.    

(KKM)