Szijjártó Péter Strasbourgban, az Európa Tanács elnökségének átadás-átvételén tartózkodik, ahol Luigi Di Maio olasz külügyminiszterrel áttekintette a kétoldalú együttműködés kérdéseit is.
A magyar külügyminiszter Facebook-oldalán azt írta, az olasz cégek a világjárvány alatt is bizonyították lojalitásukat Magyarországhoz, hiszen 28 olasz vállalat 12 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon, amivel 3400 munkahelyet védtek meg. "Közben zajlik egy nagy magyar beruházás is Olaszországban, a trieszti kikötőben megvásárolt magyar terület fejlesztésének előkészítése folyamatos, amikor a beruházás elkészül, komoly segítséget fog jelenteni az exportáló magyar vállalatok számára szállításaik felgyorsításához" - tette hozzá.
Szijjártó Péter kiemelte: a két ország között szoros katonai együttműködés jött létre azáltal, hogy a NATO koszovói missziójának a következő egy évben magyar parancsnoka és olasz parancsnokhelyettese lesz. A magyar külgazdasági és külügyminiszter arról is írt, hogy Európa "példátlan migrációs nyomás alatt áll", és "ezt az olaszok is és mi is közvetlenül a bőrünkön érezzük". "Bár a kötelező letelepítési kvótákról mást gondolunk, abban viszont természetesen egyetértünk, hogy Európától a lehető legtávolabb kellene megállítani az ide igyekvő migránsokat. A tengeri határ védelme és a szárazföldi határ védelme is egyaránt fontos, a külső határt védő országokat támogatni kell, az eddigi brüsszeli kioktatás és leckéztetés helyett" - szögezte le Szijjártó Péter.