A tárcavezető Jadranka Joksimovic európai integrációért felelős szerb miniszterrel, valamint Nikola Selakovic külügyminiszterrel találkozott a szerb fővárosban. A találkozókat követően szerb hivatali kollégájával tartott közös sajtótájékoztatót, amelyen a két ország kapcsolatáról, az együttműködési lehetőségekről esett szó. "Az egykori háborúskodás és ellenségeskedés helyét ma már a stratégiai szövetség és barátság vette át" - húzta alá Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jadranka Joksimovic európai integrációért felelős miniszter

Ezért sokat kellett dolgozni, de a jó kapcsolatból nagyon sokat profitál Magyarország Szerbia, a vajdasági magyarság és a magyarországi szerb közösség is - emelte ki, majd hozzátette, hogy négy vívmánya van a kapcsolatnak, ezek nélkül pedig egyik ország sem tartana most ott, ahol tart. "A magyar és a szerb gazdaság nagyon hatékonyan tud hozzájárulni a másik növekedéséhez" - magyarázta Szijjártó Péter, majd rámutatott, hogy a tavaly év végi adatok alapján minden rekordot megdöntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom és megközelítette a négymilliárd eurót. Hozzátette, hogy óriási közlekedésfejlesztési projektek vannak folyamatban, például a Budapest és Belgrád közötti gyorsvasút kiépítése, valamint a Szeged és Szabadka közötti vasút felújítása. Mindezek mellett a magyar kormány "16 magyar vállalatnak adott 20 milliárd forintnyi támogatást, amelynek nyomán 40 milliárd forintnyi beruházás jön létre Szerbiában".

"A második fontos vívmány az, hogy hozzájárulunk egymás energiabiztonságához, ha ugyanis nem lenne ilyen magyar-szerb energiaügyi együttműködés, akkor ma mindketten ki lennénk téve annak az ellátási válságnak, amelynek Európa nyugati fele most issza meg a levét" - részletezte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter emlékeztett arra, hogy október óta üzemel a két országot összekötő gázvezeték, amely nagy mennyiségű földgáz szállítására alkalmas. "Magyarországra október óta több mint 700 millió köbméter gáz érkezett ezen a vezetéken, és egy jelentős, több száz millió köbméteres szállítást tudtunk mi is teljesíteni Szerbia irányába" - közölte.

"Hogyha engedtünk volna a szankciós fenyegetéseknek, hogyha nem tartottunk volna ki a nemzeti érdekeink mellett, és ha nem építettük volna meg ezt a vezetéket, akkor súlyos ellátási kihívásokkal kellene szembe néznünk" - nyomatékosította a tárcavezető. Szijjártó Péter a magyar-szerb kapcsolatok harmadik vívmányának a migráció féken tartását nevezte. Mint mondta, a két fél együtt tud fellépni az egyre agresszívebb embercsempész-bandákkal szemben. "Tavaly 122 ezer illegális migránst kellett megállítanunk Magyarország déli határán, és folyamatos segítséget nyújtunk a szerbeknek abban, hogy az ország déli, Észak-Macedóniával határos határszakaszát meg tudják védeni" - magyarázta.

"Talán a legnagyobb vívmánya ennek a kiváló együttműködésnek pedig az, hogy az összes határon túl élő magyar nemzeti közösség közül a legtöbb jogot, (.) a legkorrektebb hozzáállást, azt a vajdasági magyar nemzeti közösség élvezi. Ez pedig abból a felismerésből fakad, hogy a vajdasági magyarok és a Magyarországon élő szerb közösség összekötnek minket, és hogyha ezek a közösségek erősödnek, akkor a két ország is erősödik" - szögezte le Szijjártó Péter.

Hozzáfűzte, hogy a vajdasági magyar közösség megerősítésében az igazi áttörést a vajdasági gazdaságfejlesztési program jelentette, amely akkor tud folytatódni, ha az április 3-i magyarországi választáson olyan eredmény születik, amelynek nyomán a jelenlegi kormány folytatni tudja a munkát. Végezetül Szijjártó Péter kitért arra is, hogy április 3-án nemcsak Magyarországon, hanem Szerbiában is parlamenti választást tartanak, amelynek óriási tétje van, nemcsak Magyarország és Szerbia jövője, hanem a vajdasági magyarság és a magyarországi szerbség jövője is ettől függ.

Nikola Selakovic szerb külügyminiszter a közös sajtótájékoztatón kiemelte: ez már a hetedik találkozó a két külügyminiszter között, amióta megalakult 2020-ban a szerb kormány. Magyarország és Szerbia között kiemelten jó a kapcsolat és tavaly a két ország között partnerségi megállapodás is született, amely megerősíti ezt a viszonyt - magyarázta.     Elmondta, a hétfői találkozón a további együttműködési lehetőségekről beszéltek elsősorban a gazdaság és a kereskedelem, az infrastruktúra, valamint a nemzeti kisebbségek helyzetének javítása terén is. A szerb tárcavezető köszönetet mondott Magyarországnak azért, mert évek óta támogatja Szerbia európai integrációs törekvéseit.

(MTI)