A Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel a hazai vállalkozások működését és vevőkörük bővítését támogatja, míg a Jövő Exportőrei Befektetési Hitel a magyarországi székhelyű vállalatok terjeszkedését és nemzetközi értékláncokba történő bekapcsolódását segíti elő.
A Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel olyan fix kamatozású konstrukció, amelyet kis-, közép-, és – meghatározott feltételek mellett – nagyvállalatok is igényelhetnek működéstámogatásra, készletfinanszírozásra, valamint vevőkörük bővítésére. A finanszírozási lehetőség rugalmas, akár rulírozó formában is igénybe vehető euró alapon évi maximum 4,21%-os, forint alapon pedig évi maximum 5,21%-os kamattal. A hitelösszeg forintban maximum 1 milliárd, euróban pedig legfeljebb 2,5 millió lehet, amelyet akár 3 év futamidő és választható – 1, 3 vagy 6 havi – törlesztési ütemezés mellett igényelhetnek a vállalatok. A tőkét egyenlő vagy egyedi összegű részletekben, illetve akár a futamidő végén, egy összegben is lehet törleszteni.
A Jövő Exportőrei Befektetési Hitel olyan kis-, közép-, és nagyvállalatok számára elérhető, fix kamatozású finanszírozási konstrukció, amely európai és belföldi cégekben való többségi részesedésszerzésre használható. A konstrukció legfeljebb 6 milliárd forint, vagy maximum 15 millió euró értékben igényelhető, akár 10 éves futamidő, fél éves rendelkezésre tartási és egyéves türelmi idő mellett, szintén rugalmas törlesztési feltételekkel euró alapon 3,7%-5,7%-os, forint alapon pedig 5,2%-7,2%-os kamattal.
Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár kiemelte: a Demján Sándor Program erős beruházási fókusza mellett a cégek fenntartható működésének biztosítására is figyelmet kell fordítani – emiatt volt fontos például a Széchenyi Kártya likviditási hiteleinek februári kamatcsökkentése. Kiemelten fontos a likviditás fenntartása az exportpiacokon megjelenni, terjeszkedni, beruházni akaró cégek számára, hiszen esetükben az új, ismeretlen környezet számos olyan kihívást tartogat, amelyre gyors választ kell adni. Az EXIM új termékei ebben segítik az exportáló vállalatokat.
A két új termékkel az EXIM újabb 250 milliárd forintnyi pénzügyi forrást mozgósít, a hazai kkv-k exportképességének erősítése, fenntartható fejlődésük támogatása, valamint kifektetéseik finanszírozása érdekében. „A Demján Sándor Program új forgóeszköz- és befektetési hiteltermékei érdemi támogatást nyújtanak azon hazai vállalkozások számára, amelyek működésük stabilizálásán, vagy éppen a belföldi és nemzetközi terjeszkedésen dolgoznak. Célunk, hogy az új konstrukciók révén a magyar cégek gyorsan, kedvező és kiszámítható feltételek mellett jussanak forráshoz, ezáltal is támogatva őket a stratégiai növekedési céljaik elérésében” – mondta dr. Berta Adrienn az EXIM Magyarország vezérigazgatója.
2025 a családok és a vállalkozások éve. A kormány az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretében 2.600 milliárd forintot mozgósít a családok támogatása érdekében, míg a Demján Sándor Program 1.400 milliárd forinttal segíti elő a hazai kkv-k méretugrását, valamint termelékenységük növelését.