- Vasaárnap.hu: Németországot sokszor példaképnek állítják be, ha megújuló energiákról és környezettudatosságról van szó.

– Süli János: A híradások alapján sokszor valóban úgy tűnhet, hogy Németország a környezetvédelem élharcosa.

Összevetésben látni kell, hogy egységnyi magyar áram előállítása 40 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár.

Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a paksi atomerőműben termeljük meg hazánk áramigényének harmadát. Kevésbé ismert idehaza, hogy Németországban ma is folyamatosan nyitják meg a lignitbányákat, és mivel az külszínű fejtést igényel, olykor egész falvakat templomostól bontanak el.

Magyarországon nem köztudott, hogy ők Európa legnagyobb feketeszén-felhasználói. Ennek a nagyságrendjét érzékelteti, hogy a németek után következő három ország (Lengyelország, Csehország és Görögország) együttvéve sem éget el annyi szenet, mint ők egyedül. Szomorú következménye ez az elhibázott, atomellenes német energiapolitikának. A drága energia körül kialakult nehézségeket eddig úgy oldották meg, hogy az ipar kevesebbet fizet, a lakosság viszont kénytelen volt átvállalni a többletterheket.

Kérdés, hogy fenntartható-e ez a modell? A zöldek irracionalitására egyébként jellemző, hogy miközben a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését helyezik (energia)politikájuk fókuszába, pont azt az energiatermelési módot akarják felszámolni, amely a leghatékonyabban képes tiszta villamos energiát termelni.

Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu

Az interjú második részét teljes egészében az alábbi linken érhetik el:

https://vasarnap.hu/2020/09/14/suli-janos-nem-lehet-kulfoldi-eromuvekre-alapozni-hazank-ellatasbiztonsagat/

(Kormány.hu)