Szijjártó Péter bejegyzésében közölte, az elmúlt napokban azonban kaptak pozitív jelzéseket, mint például Magyarország kijevi nagykövetének "korrekt" megbeszélése az ukrán külügyminiszter-helyettessel, vagy Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter csütörtöki "békülékeny" interjúja. "Ma délelőtt kaptam is tőle egy kedves SMS-t ("No COVID can beat you"), majd ezután telefonon tárgyaltunk" - tette hozzá. A politikus szerint a telefonos egyeztetésen abban maradtak ukrán kollégájával, hogy az ukrajnai önkormányzati választások körüli és utáni felfokozott hangulatot maguk mögött hagyják, nem engedik, hogy "veszendőbe menjen" az a sok erőfeszítés, amelyet a kapcsolatok normalizálásáért tettek. Hangsúlyozta: visszatérnek a pozitív témákhoz és az együttműködés fejlesztéséhez. Közölte: a koronavírus-világjárvány mindkét országot és kormányt komoly kihívások elé állítja, hiszen egyszerre kell megvédeni az emberek egészségét és életét, valamint működtetni a gazdaságot. "A kétoldalú kapcsolatok ügyében végül azt a célt tűztük ki, hogy azok legyenek olyanok, mint a Fradi-Dynamo Kijev: látványos, magas színvonalú és végül döntetlen" - írta Szijjártó Péter. 

(MTI)