Semmelweis Ignác munkásságát a szolidaritás, az együttérzés, az igazságosságba vetett hit és az emberi élet szolgálata jellemezte - mondta köszöntőjében Kásler Miklós.
A politikus az orvostudomány Prométheuszaként jellemezte Semmelweis Ignácot, aki látta az emberiség bajait és igyekezett segíteni azokon.
Ezt a szellemiséget követik a kitüntetettek is - tette hozzá a miniszter. Felidézte: a gyermekágyi láz kezelése Hippokratész ókori görög orvosig visszakövethető, a betegség okáról az évszázadok alatt legalább negyvenféle téves teória látott napvilágot Semmelweis Ignác előtt.     Semmelweis arra figyelt fel, hogy a bécsi egyetem két női klinikáján a gyermekágyi halandóság aránya eltérő. A halálozási számok sokkal magasabbak voltak azon a klinikán, ahol az újszülötteket a boncteremben is dolgozó medikusok látták el, mint ott, ahol bábák dolgoztak. A magyar orvos ok-okozati viszonyt keresett a patológiai lelet és a betegség lefolyása között. Így fedezte fel a gyermekágyi láz okát, a fertőzés átvitelének eszközét és a megelőzés módját - mondta.

Fotó: EMMI

Kásler Miklós megjegyezte, a koronavírus-járvány elején, amikor jóformán semmit nem lehetett tudni a vírusról, a betegség terjedéséről és lefolyásáról, ő maga is Semmelweishez hasonlóan járt el: patológus professzorokat kért meg, hogy a betegségben elhunytakat vizsgálva határozzák meg a patológiai folyamatokat, majd a betegség klinikai lefolyását a patológiai eredményekkel összevetve próbálták értelmezni.
Semmelweis Ignác szellemisége tehát ma is "itt van közöttünk" - mondta a miniszter. Kásler Miklós szerint Semmelweis Ignác tragédiája, hogy ugyan halála után 25-30 évvel olyan megtisztelő állandó jelzőket kapott, mint "az anyák megmentője", "a legnagyszerűbb ember", vagy az "orvostudomány Luther Mártonja", életében nem tudta elérni, hogy alkalmazzák felfedezését.     Az ünnepségen Semmelweis-díjat kapott Csanádi Zoltán Géza, a  Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Kardiológiai Intézetének intézetvezető egyetemi tanára, Komoly Sámuel, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Neurológiai Klinika egyetemi tanára, Kovács Gábor László, Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézetének professor emeritusa és Nagy Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára.
Batthyány-Strattmann László-díjban 24-en részesültek, 33-an kaptak miniszteri elismerő oklevelet.
A díjakat Kásler Miklós és Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár adta át.

 

Díjazotti lista

(MTI)