„A középszer tobzódik, kicsinylelkű, szűklátókörű emberek állnak a megújulás útjában” – mondja Csák János. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fenntartóját a pályázat részleteiről kérdeztük. Exkluzív interjúnk.

 Mit szólt a dupla magyar Nobel-díjhoz?

Kiotóban voltam a legnagyobb japán nemzetközi tudományos konferencián, amikor eljutott hozzám az első hír. Éppen Yamanaka Nobel-díjas professzorral volt találkozóm, aki Karikó Katalin szerzőtársa. Azonnal fel is hívtam a professzor asszonyt, és gratuláltam neki. Erre ő csak annyit mondott: még csak hétfő van, mintha sejtett volna valamit...

 Személyesen gratulált Krausz Ferencnek is?

Természetesen. Amikor felhívtam, épp az intézetben értem el, ahol nyílt napjuk volt, és mivel a német kollégák hazamentek, ő fogadta a látogatókat. No, ilyen sem volt még, hogy egy Nobel-díjas kalauzolja az érdeklődőket! Jövő hétfőn nagy örömömre közös vacsorán láthatjuk vendégül mindkettőjüket.

 Mit gondol azokról a hangokról, amelyek az ünnep perceiben a díjazottak magyarságát méricskélték?

Ha valakinek problémája van a magyarságával, akkor menjen el pszichológushoz. Az öngyűlölet zsákutcába vezet, az ilyen emberek sötéten látják az egész világot. Ez jön le ezekből a nyilatkozatokból. Azért, mert a politikában vagy bármi másban nem értünk egyet, még nem kell eljutni oda, hogy valaki az egyik legmélyebb kötődését felszámolja. Ez is mutatja, micsoda rombolást vitt végbe a kommunizmus! Ezek az emberek benn ragadtak abban az időben, amikor igyekeztek mindent átpolitizálni. Sárgászöld irigység emészti őket, ráadásul mások örömét is el akarják rontani, ami gonosz dolog.

 Térjünk át az interjúnk apropójára, a Zeneakadémia ügyére. Az Operaház után jó ideje a Zeneakadémia vezetőváltása foglalkoztatja a hazai kulturális életet. Hogy áll a rektori pályázat ügye, mikor hirdetnek eredményt?

Kezdjük egy kicsit korábbról. Amint megjelentettük a pályázati kiírást, a nyár folyamán többen azzal a kéréssel fordultak hozzám a zenei körökből, hogy szélesítsük ki a pályázók körét a népzene, jazz, régizene, zeneszerzés és zenetudomány területére. Ezt meg is tettem annak ellenére, hogy nincs tudomásom arról, hogy egyetlen egyetemi tanár volna akár a népzenei, akár a jazz területen, aki pályázni tudott volna. Vagyis olyan kéréssel fordultak hozzám, többek között a Zeneakadémia köreiből, amiről ők maguk is tudták, hogy üres halmaz.

 Öt pályázat érkezett be, abból hányat fogadtak el végül?

A benyújtott öt pályázatból négy nem felelt meg a kiírás feltételeinek, így érvénytelen lett. Noha mindenki lehetőséget kapott hiánypótlásra, nem éltek vele, volt, aki nem tudott, és volt, aki nem akart válaszolni. Egyetlen érvényes pályázat maradt tehát, Keller Andrásé, ő azonban a tegnapi nappal sajnálattal visszavonta a pályázatát.

 Milyen indokkal?

Azzal, hogy olyan kicsinyes, irigykedő, személyes támadások érték, amik mélyen sértik a szakmai és emberi méltóságát. Többek között megfenyegették őt és a családját, hogy soha többé nem fogja tudni visszaszerezni majd a reputációját, ha elindul a rektori székért. Nagyon sajnálom, hogy így döntött, de megértem és elfogadom, mert én viszont tiszteletben tartom a személyes és művészi méltóságát. Pedig kiváló lett volna a feladatra.

 Az ember nem tudja leplezni a csalódottságát: gondolta volna, hogy ilyen mély ellentétek, indulatok feszülnek a hazai zenei élet köreiben, ami teljesen megbénítja patinás intézményünk megújítását? Volt, aki a fent leírt támadásoktól tartva, bár eredetileg tervezte, végül mégsem indult el a versenyben.

A történtek az én értelmezésem szerint arról szólnak, hogy ez az intézmény és a vezetése nem érett  még a megújulásra. Egyfelől itt van tizenegynéhány Kossuth-díjasunk, aki odaáll a  megkérdőjelezhetetlenül világszínvonalú művészi és vezetői színvonalat képviselő kolléga, Keller András mellé, másfelől ott a szenátus, és ők ítélik meg a magyar komolyzenei élet krémjét. Döbbenetes. Ki kell mondani: a középszer tobzódik, amit az is mutat, hogy a Zeneakadémia nem tudott kiizzadni egyetlen hasonló színvonalú jelöltet sem. Csak a tagadásban élnek, kicsinyes személyes érdekeknek alárendelve az egyetem jövőjét. Hozzáteszem, a kiírás angolul is megjelent, úgyhogy hozhattak volna nemzetközi pályázót a világ bármely pontjáról, de ezzel a lehetőséggel sem éltek. Aki elolvassa Keller András pályázatát, láthatja, micsoda potenciál lenne a valóban Liszt, Bartók és Kodály szellemében irányított Zeneakadémiának!

 Érez személyes felelősséget, hogy nem sikerült eredményre jutni?

Rendkívül csalódott vagyok, de nem adtam fel azt a tervet, hogy ebből az egyetemből olyan intézményt csináljunk, amely ott van a világ felső 10-15 százalékában, vagyis a világ 120 zeneművészeti intézményét rangsoroló QS-listán az első 13-20-ban, szemben a jelenlegi 51. hellyel. Óriási lehetőség van az akadémiában, de nem ezzel a hozzáállással, amit itt most látunk.

Hadd tegyem hozzá, tavasz óta kétszer is tárgyaltam a rektorasszonnyal az egyetem jövőképéről, de úgy tűnik ezzel a szenátussal nincs megújulás. Lelkük rajta. Megjegyzem, a rektor asszony maga vetette fel, hogy Keller András jó rektor lenne, sőt ő kérte fel, hogy induljon.

És ott van a modellváltás kérdése, amivel többen riogatnak, márpedig  erről szó sem volt a megbeszéléseinken. Az intézményvezetés felelősséggel jár, eminensen azzal is, hogy a mindenkori vezető tisztességesen tájékoztassa a munkatársakat és a közvéleményt.

 A dolognak valahogy megint az az optikája, hogy a politika beleütközik egy kulturális terület belső viszonyaiba. Így látja?

A szenátus és hangadói úgy állítja be, mintha politikai ügyről volna szó. Aki azonban elolvassa a pályázati kiírást, semmilyen politikára utaló dolgot nem találhat benne. Szándékot tételeznek, és azt támadják, amiről szó sincs. Ez a legaljasabb érvelési forma. Azzal támadnak, amit ők csinálnak: nekünk róják fel, holott ők politizálnak.

 Hogyan tovább? Október 31-én leköszön a jelenlegi rektor, mi lesz a következő lépés?

A törvény úgy rendelkezik, hogy amikor lejár a rektor mandátuma, és amennyiben a pályázat eredménytelen, az erre jogosult rektorhelyettes veszi át a felsőoktatási intézmény vezetését.

 Meddig?

A következő pályázat kiírásáig. Meglátjuk. Először is lesz egy átadás-átvételi folyamat, amelyet a kancellár vezényel majd le, azután leülök a rektorhelyettessel, és meghallgatom, mik a tervei. Én pedig elmondom a fenntartói elvárásaimat, azt, hogy hova kell eljutnia az intézménynek. Ha meg tudunk egyezni, arról is megállapodunk, hogy milyen módon tudja ezt a kormány segíteni.

 A minisztérium nem enged abból, hogy az egyetem menjen előre, és növekedjen a nemzetközi reputációja, vonzereje. Úgy tűnik, ezt a stratégiát nem fogadták el. Meglátjuk, milyen elképzeléssel áll elő a követelmények ismeretében a Zeneakadémia. Minden egyetemmel, legyen az modellváltott, állami vagy egyházi, folyamatos tárgyalásban vagyunk, és a követelményekhez igazítjuk a finanszírozást. Egyetlen egyetem van, ahol ez nem működik, a Zeneakadémia, amely eleve elutasítja az elvárást. 

És akkor még nem beszéltem arról, hogy a Zeneakadémiának integráló szerepet kellene betöltenie. Ma sok helyen képzünk művészeket, holott zenetanárokat kellene képezni, és ennek az élére pedig a Zeneakadémiának kell állnia. Mindenki panaszkodik, hogy nincs elég zenetanár az országban, aki felfedezné az új tehetségeket. De indított a Zeneakadémia ilyen programot?

 Mi a helyzet a forrásokkal, mire számíthat az egyetem?

A kormányzat igyekszik mindent megadni, felújítottuk a Liszt Ferenc téri épületet, aztán Kecskemétet is, 2018-ban 3,8 milliárd forint volt a Zeneakadémia költségvetése, 2023-ban 4,3 milliárd. Ám mindeközben a hallgatói létszám csökkent, viszont 10 százalékkal nőtt a tanárok száma. Míg 2013-ban 863 hallgatója volt az egyetemnek, most 817. Tíz évvel ezelőtt 348 oktató tanított, most 383. Miközben a hazai egyetemeinken általánosságban 4-5 százalék körül mozog a külföldi tanárok aránya, a Zeneakadémián ez nincs sehol. Ha csak ugyanezt az arányt vesszük alapul, legalább 20 külföldi oktatónak kéne lennie, ezek hol vannak?

 Nagy potenciál van a nemzetközi hallgatókban is: a mai állás szerint a Zeneakadémián tanuló diákok 14%-a külföldi, úgy, hogy a teljes létszám nincs kitöltve, és itt fizetős helyekről van szó. Köztudott, hogy az elmúlt évtizedben mennyire fölemelkedett például India és Kína, ezeknek az országoknak mintegy hatszázmilliós középosztálya van, amelynek egy jó része szeretne zenét tanulni. Miért nem jönnek közülük akár ide hozzánk?

 Nem érzi kudarcnak a sikertelen pályázatot, azt, hogy beletört a bicskája?

Szomorú vagyok, de nem tud megállítani. Elkeserítő, hogy itt van ez a város világhírű produkciókkal, és kicsinylelkű, szűklátókörű emberek képesek útjába állni a megújulásnak. Miközben az egyetemi szféránk többi része gyorsvonatként húz el mellettük. Számos friss eredményünk van, a minap egyeztem meg egy Nobel-díjas amerikai professzorral, hogy Magyarországra hozza a kutatását, és tárgyalásban vagyunk egy másik szingapúri Nobel-díjas professzorral is, aki ugyancsak hozzánk fogja hozni az iskolájának egy részét. A szakképzésben megyünk előre, az OECD-ben benne vagyunk a világ 3 legjobb szakképzési rendszerében, a Euroskills versenyben 32 országból a másodikak lettünk. A tudományról már beszéltünk, ott is jó úton járunk. Ezért is óriási a kontraszt: remélem, hogy a Zeneakadémia vezetése elgondolkodik, és belátja, nem fog menni egy jókora ugrás nélkül, amihez erős vezetői vízió és karizma kell.