A tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Szilágyi Péter az eseményen az elmúlt tíz év nemzetpolitikájáról és a nemzeti újrakezdés éve tervezett programjairól tartott előadást.
A miniszteri biztos abban kiemelte, hogy a Fidesz-KDNP kormány nehéz örökséget kapott 2010-ben: "leépített nemzetpolitikai intézményrendszer, magukra hagyott külhoni magyar közösségek, bizalmatlanság a külhoni és az anyaországi magyarok között - köszönhetően, többek között, a 2004. december 5-i szégyenletes népszavazásnak."
Hozzátette: 2010-ben mind a politikai szándék, mind a politikai felhatalmazás megvolt arra, hogy a nemzetpolitikát az őt megillető helyre helyezzék, így a nemzetpolitikai államtitkárság létrejöttével azóta külön kormányzati egység foglalkozik a területtel.
Úgy fogalmazott, nem határokban, hanem nemzetben gondolkozunk. Ezt jelzi a kiválóan működő nemzetpolitikai intézményrendszer, a nagyságrendileg megnövelt támogatások és rendszerszintű programok. "Támogatásaink minden magyarlakta településre, minden közösségbe eljutottak a Kárpát-medencében" - jelezte.
A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a három legfontosabb nemzetpolitikai cél továbbra is az identitás megőrzése és erősítése, a gazdaságfejlesztés és a családok támogatása. Az első célhoz kapcsolódóan említette a Szülőföldön magyarul programot, amellyel 225 ezer külhoni magyar óvodás és iskolás anyanyelvi oktatását támogatják, valamint a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, amelynek keretében 850 bölcsőde és óvoda fejlesztéséhez, illetve építéséhez járulnak hozzá.
Elmondta: mindezek mellett 50 magyar középiskola, kollégium és szórványkollégium és 8 külhoni magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény, magyar kar működtetéséhez nyújt állandó támogatást a nemzetpolitikai államtitkárság.
A miniszteri biztos fontosnak nevezte a nemzeti jelentőségű intézményeket és programokat, kiemelve, hogy 82 nemzeti jelentőségű intézmény és 12 nemzeti jelentőségű programon belül több mint 190 tevékenység megvalósítását segítik. Ismertetése szerint az idei nyílt pályázati felhívásokat új struktúrában fogják hamarosan meghirdetni a nemzeti újrakezdés éve részeként, amelynek keretében első körben működésre, fejlesztésre és eszközbeszerzésre pályázhatnak majd a szervezetek.
A magyar nemzetpolitika kiemelten fontos területének nevezte a gazdaságfejlesztési programokat. Tájékoztatása szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyeletével működő Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Program keretében 159 milliárd forint értékű támogatás jutott el a külhoni magyarokhoz, mely 300 milliárd forint értékű fejlesztés megvalósulását eredményezi. Emellett a nemzetpolitikai államtitkárság már többezer külhoni magyar vállalkozó szakmai támogatását valósította meg és megkezdte a nagyvállalkozói mentorhálózat kiépítését a szomszédos országokban.
Szólt a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programról (KCSP) és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Programról (PSP). Kifejtette: a KCSP-vel 2013 óta 625 ösztöndíjason keresztül 45 ezer diaszpórában élő magyart értek el, míg a PSP-vel 2015 óta 250 ösztöndíjason keresztül 32 ezer szórványban élő magyarnak nyújtottak segítséget.
Szilágyi Péter hangsúlyozta: a járványhelyzet idején is minden magyar számíthat a magyar kormányra. A nemzetpolitikai programok nem álltak le, hanem az online térben valósulnak meg, és segítségükkel több százezer gyermeket és fiatalt értek el, olyanokat is, akiket korábban nem tudtak megszólítani - fűzte hozzá.
Felidézte: a Magyar Állandó Értekezlet és a Magyar Diaszpóra Tanács döntése értelmében 2021 a nemzeti újrakezdés éve, amely során számos nemzetpolitikai program új köntösben, új elemekkel felfrissítve fog folytatódni. Az év keretében tematikus hónapokat hirdettek, amelyek célja, hogy a nemzetpolitika egy-egy fontos területére irányítsák a figyelmet: január a sport, február a gyermekegészség, március pedig a közösségek hónapja lesz - ismertette a politikus a tárca közleménye szerint.