2020-ban az Országfásítási Program részeként hirdettük meg a Településfásítási Programot, amelynek célja a vidéki települések zöldítése és környezeti állapotának javítása.
A Településfásítási Program eddigi három ütemében összesen 46 ezer sorfát ültettek el csaknem 1500 településen. A most meghirdetett negyedik ütem keretében év végéig 56 ezer darabra nő az elültetett fák száma. Ez így a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés.
A korábbi Településfásítási Programokban résztvevő minden település újra igényelhet sorfát, ugyanakkor a programban való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, erre a 2024. január 15-30. közötti időszakban van lehetőség a www.orszagfasitas.hu weboldalon.


A regisztrált települések február 1-től adhatják le az online igényléseket, a fákat pedig tavasszal és ősszel szállítják majd ki.
Az érdeklődők ezúttal is 13 fafajból választhatnak a készlet erejéig, településenként minimum 10, maximum 30 darab sorfát. A fák konténeresek vagy földlabdásak, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében továbbra is minden fához támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot biztosítanak.
A fák növelik a településen található élőhelyek változatosságát, és más élőlények otthonául is szolgálnak majd, ezért minden igénylő ajándékba kap egy madárodút is.
Az elültetésre kerülő 10 ezer sorfát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja. Bővebb információ és regisztráció: www.orszagfasitas.hu.