Gulyás Gergely emlékeztetett: tíz éve működik alkotmányos köztestületként a Magyar Művészeti Akadémia, és tíz év telt el az MMA örökös elnöke, Makovecz Imre halála óta, aki elkötelezetten, elszántan harcolt az intézmény létrehozásáért.

Makovecz Imre élete és mindaz, amit tőle kaptunk, nemcsak a magyar művészetnek és tágabb értelemben a kultúrát művelő közösségnek, de az egész nemzet életének alapvető értéke és tapasztalata. Olyan emelet az ezeréves közös épületünkben, amelyre szilárdan épülhetnek a későbbi korok szintjei - mondta beszédében a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Mint fogalmazott, Makovecz Imre a kimondott, egyenes, sokszor kemény szavak embere volt, amelyekkel alapigazságokra lehetett rávilágítani. Hozzátette: az emberi minőség, a becsületesen elvégzett munka vonzotta, az építkezés és annak drámája, épületeké, eszméké, legfőképpen közösségeké. "A Trianon óta eltelt évszázad megmutatta, hogy a magyarságot csak az összetartozás értékeit felmutató, kultúrahordozó közösségek képesek megtartani. Makovecz Imre olyan ember volt, aki körül ki tudtak kristályosodni, létre tudtak jönni alkotóműhelyek".

A miniszter felidézte, hogy Makovecz nevéhez fűződik mások mellett a sevillai világkiállításra emelt magyar pavilon, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem campusa vagy a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak házépítése is. "Művei ma is hozzájárulnak ahhoz, hogy ez az ország szebb, igazabb hely legyen. Híres volt arról, hogy elveszettnek látszó ügyek mellé állt, ha az érdemes volt rá. Harcolt okosan és bölcsen, a realitásokkal mindig számot vetve, az értéket soha fel nem áldozva" - mutatott rá.

Gulyás Gergely szerint az MMA élettel tölti meg a kortárs művészet tereit, segíti új művek születését, ezért tekint rá a kormány kiemelt jelentőségű köztestületként, alkotmányos intézményként. Kiemelte, hogy a kormány a költségvetési forrásokat az MMA esetében is megemeli az idei évtől, emellett a koronavírus által okozott károk enyhítésére, a kultúra újraindítására több mint 60 milliárd forintot fordított.

"A Nemzeti Kulturális Tanács, amelyet Vashegyi György, az MMA elnöke vezet, szintén nagy mértékben járult hozzá ahhoz, hogy olyan fix támogatásokat állapítsunk meg a járvány időszakban, amelyek legfontosabb kulturális intézményeink fennmaradását, megerősödését, és az ott dolgozók munkájának méltó megbecsülését segítették elő" - mondta végül Gulyás Gergely.

A közgyűlésen a küldöttek egyperces néma felállással tisztelegtek Makovecz Imre, valamint az MMA közelmúltban elhunyt tiszteletbeli elnöke, Jankovics Marcell rajzfilmrendező, illetve a legutóbbi közgyűlés óta elhunyt tagok emléke előtt.

(MTI)