Fotó:PM

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a kormány megvédi a családokat, támogatja az egyházakat, kiáll a nemzetállamok Európájáért, Magyarország szuverenitásáért. A tárcavezető emlékeztetett: a kommunizmus a közösségek hierarchikus rendszerét vette célba a maga brutális eszközeivel. A szovjet uralom hatalmasságai pontosan tudták, hogy a tömeget akkor lehet igazán irányítani, ha nincsenek benne közösségek. Közösségek nélkül ez a rendszer végig az maradt, aminek indult: véres diktatúra, amely végül a saját súlya alatt roskadt össze. Varga Mihály felhívta a figyelmet: a mai kor kötelessége a jóvátétel, az emlékezés kereteinek biztosítása és fenntartása, ezért is döntött az Országgyűlés 2012-ben az emléknap létrehozásáról. A mai vezetőket felelősség terheli, hogy mi történik a jelenben, milyen döntések születnek, és ezek következtében milyen lesz a holnap. A mai kor felelőssége, hogy egy későbbi korban ne legyen majd szükség újabb emléknapokra.

Fotó:PM

A miniszter hozzátette: ez a felelősség, ez a képesség mintha kikopni látszana az Unió vezetőiből. A második világháború után keleten pusztító ideológia tanai ma nyugatról köszönnek vissza. Más formában ugyan, és talán kifinomultabban, de érzékelhetően ugyanazon tévedések mentén. Az egykori tanok ismét terjednek, és ma is a közösségek kerültek a célkeresztbe, de ezúttal nem a tömeg, hanem az egyén felsőbbrendűségére hivatkozva. Ma ismét a családok, az egyházak és a nemzetállamok vannak útban. Ezek a hagyományos közösségek a keresztény tanítás lényegi elemére, a szeretetre, így az együttműködésre épültek. Mi tudjuk, hogy hova vezet a közösségek szétrombolása, még akkor is, ha azokról egyesek önként mondanak le – szögezte le Varga Mihály.

 

(Pénzügyminisztérium)