Feldman Zsolt kiemelte: a Jászság egy olyan, hagyományosan mezőgazdasági térség, melyben az elmúlt időszakban dinamikus és intenzív iparfejlődés történt. Ez példaértékű Magyarországon, hiszen fontos, hogy a vidéki térségek is nyertesei legyenek a gazdaság- és iparfejlesztést fókuszban tartó és széles intézkedési palettával segítő kormányzati politikának - fogalmazott.
Emlékeztetett: a kormány az egyik legfontosabb feladatának tekinti a vidéki gazdaság fejlesztését, a vidéken élők számára munkahelyek és élhető körülmények megteremtését. Példázza ezt a jászárokszállási ipari park kapacitásbővítése is, mely az eddigi terület megnövelésével és infrastruktúrájának teljes kiépítésével megalapozhatja Jászárokszállás további fejlődését - mondta.
Szavai szerint a kabinet a gazdaságfejlesztés támogatásán túl a vidéki emberek életkörülményeit is számos intézkedéssel segítette és segíti. Így a vidéki otthonfelújítási program, a Magyar falu program és a vidékfejlesztési program is arra fókuszál, hogy önkormányzatokon, vagy gazdasági szereplőkön keresztül forrást és lehetőséget biztosítson a vidék számára.
Rámutatott: Jászárokszállás a Területfejlesztési Operatív Plusz Programban rendkívül sikeres, hiszen az utóbbi időben 4 projektjéhez összesen 1,7 milliárd forintot meghaladó forrás érkezik a városba. Ez a sikeresség Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egészére is igaz, ahol ebben a programban közel 62 milliárd forintot nyertek el, ami több mint 230, az érintett települések lakóinak életminőségét javító fejlesztés támogatását teszi lehetővé.
Pócs János, a térség országgyűlési képviselője elmondta: 2025-ben Jászárokszálláson 2,8 milliárd forint értékű fejlesztés kezdődik el, melynek része egy sportcsarnok megépítése is. A város számára tehát az idei az áttörés éve - állapította meg. A vidéki településen élő emberek a munkahelyet, a megélhetést tartják a legfontosabb szempontnak, emellett a sportolási és kulturális lehetőségek és az infrastruktúra is közérzetet meghatározó tényezők - tette hozzá.
A Jászság jövőbeni gazdasági fejlődésének egyik feltétele, hogy az M3-as autópálya Hatvantól Jászberényig is megépüljön, amiről már megszületett a pozitív döntés - húzta alá.
Az országgyűlési képviselő szerint Jászárokszállás fejlődése igazolja, hogy ahol együttműködés van a lakosság, az önkormányzat és a kormányzat között, ott "a lehetőség nem probléma, sőt, a probléma is lehetőség".