A kormány elfogadta a Volánbusz következő évekre szóló jármű-korszerűsítési és -beszerzési koncepcióját, továbbá jóváhagyta a társaság jármű-fiatalítási programjának folytatását. Az idei járműbeszerzések 10 százalékos önrészét a Volánbusz a saját forrásaiból, a működési hatékonyság javulásának köszönhetően tudja kigazdálkodni, míg jövőre ehhez a kormány 3,5 milliárd forint összegű tőkeemelést biztosít a MÁV Zrt.-n keresztül. A járműbeszerzések finanszírozása 90 százalékig kereskedelmi bankok által nyújtott beruházási hitelek bevonásával valósulhat meg.

A beruházásnak számos jótékony hatása van, hiszen növeli a hazai hozzáadott érték után befolyó bevételeket, új munkahelyeket teremt, és csökkenti a szén-dioxid kibocsátást. A járműpark cseréjével a buszgyártók jelentős és kiszámítható piachoz juthatnak, ami lehetőséget biztosít a hazai buszgyártás fejlődéséhez, anyagi és technológiai megerősödéséhez, az iparpolitikai célok teljesüléséhez, a GDP növekedéséhez.

Fotó: Volánbusz Zrt.

Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter elmondta: „A kormány elkötelezett a közösségi közlekedés fejlesztési céljainak megvalósítása mellett; a környezet megóvása és a fenntartható közlekedés megvalósítása érdekében a flottafejlesztésben a zöld szempontoké a főszerep. Annak érdekében, hogy minél több utazó válassza az autóbuszos közlekedést, a közlekedési vállalat 2018-ban indult jármű-fiatalítási programjának keretében – a tavaly év végéig lezárt beszerzéseknek köszönhetően – 1780 új és újszerű, környezetkímélő, komfortos és biztonságos autóbusz állt, illetve áll forgalomba, köztük 41 darab elektromos meghajtású autóbusz, amelyek már egyáltalán nem terhelik károsanyag kibocsátásukkal a környezetet.”

A Volánbusz az autóbuszpark megújítása által közvetlen módon tudja növelni a szolgáltatás színvonalát, ezáltal biztosítva az utasoknak biztonságos, magas komfortfokozatú, környezetbarát utazást. A korszerű járműveknek jelentős munkaerő megtartó, illetve vonzó hatásuk is van, hiszen ergonomikus munkakörnyezetet teremtenek, javítják a dolgozók munkakörülményeit.

(NVTNM Kommunikáció)