Koncz Zsófia emlékeztetett: egy nappal korábban Hatvanban jelentette be, hogy uniós és állami forrásból újabb vidéki munkahelyi bölcsődék létrehozását támogatja a kormány. A munkahelyi bölcsőde fogalmát 2017-ben vezette be a kormány és azóta még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon jól ki tudja egészíteni a bölcsődei hálózat átfogó fejlesztését - tette hozzá. Az igény még mindig óriási erre a szolgáltatásra, miközben munkahelyi bölcsődét a 8 évvel ezelőtti héthez képest még ma is csak 14 településen, valamint a főváros hat kerületében működtetnek, holott 2021-ben már volt egy pályázati forduló, amelyet ezek fejlesztésére írt ki a kormány - tájékoztatott.

Ezen kíván változtatni az a frissen bejelentett, uniós támogatású és hazai társfinanszírozású pályázat, mint a harmadik pillére annak az intézkedés-csomagnak, melynek része a tavaly szeptemberben meghirdetett és azóta is rendkívül népszerű bölcsődei térítésidíj-támogatás, valamint a kisgyermeknevelők számára indított ösztöndíj-program - húzta alá. Kifejtette: a munkahelyi bölcsőde, mint intézményi forma előnyeit jól mutatja a hatvani kórházban immár több mint egy évtizede működő ilyen egység, mely egyszerre közösségépítő és segíti az ott dolgozó kisgyermekes szülők visszatérését foglalkozásukhoz, közben időt, pénzt is megtakarítva nekik.

Emellett biztonságérzetet jelent számukra, hiszen munka közben is gyermekük közelében lehetnek, a szülők nyugalma és elégedettsége pedig a munkaadó számára is kézzelfogható előnyökkel jár - jegyezte meg. A pályázat részleteiről szólva Koncz Zsófia közölte: egyelőre a felhívást tették közzé a palyazat.gov.hu honlapon, a támogatási igények benyújtására két lépcsőben június 27-től augusztus 28-ig lesz lehetőség. Az 1,3 milliárd forint keretösszegű program nem új bölcsőde építését, hanem annak meglévő, illetve bérelt ingatlanban történő kialakítását támogatja. Jelezte: pályázni egy vagy két, legfeljebb 8, illetve 16 férőhelyes csoportszoba létrehozására lehet, az ország vidéki településein, a támogatás összege kedvező elbírálás esetén csoportszobánként 27-33 millió forint. Szavai szerint a bölcsőde sokkal több, mint csupán egy intézmény: szerepe munkaerő-piaci szempontból is kiemelkedő.

z államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arra is kitért: a mostani programot a 2021-es kiírásnál rugalmasabb feltételekkel indították el, hiszen a cégek mellett önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságok, egyházi jogi személyek, civil szervezetek és legalább 2 éve családi bölcsődét működtető szervezetek előtt is nyitott. Rámutatott: a kormány elkötelezettségét a családok iránt a jövő évi költségvetés tervezete is hűen tükrözi, melyben a GDP 5 százalékának megfelelő 4802 milliárd forint jut a családoknak. Ez a forrás eddig példátlan összegű, ötszöröse a 2010-esnek, míg bölcsődékre a 15 évvel ezelőtti 11 milliárd forint tízszeresét szánják - hangsúlyozta.

(MTI)