Kiss-Hegyi Anita nagyon fontosnak nevezte, hogy egy művész halála után az életműve hogyan jelenik meg nemcsak itthon, hanem külföldön is. Elmondása szerint a világ 24 országában 26 Magyar Intézet működik, amelyek különös figyelmet fordítanak erre, és igyekeznek olyan művészeket is bemutatni a külföldi közönség számára, akikről nem biztos, hogy ismert, hogy magyarok. A kulturális diplomácia kiemelt feladata a generációk közötti párbeszéd erősítése és az olyan közösségek kialakítása, ahol a magyar kulturális értékeket és hagyományokat viszik tovább - mutatott rá. Az államtitkár Ujváry Lajos festészetét méltatva arról beszélt, hogy a művész a színek és az ecsetvonások összetett, mégis békét árasztó rendszerében alkotott maradandót: "esetében a mozdulatlanság semmiképp sem az egy helyben toporgást jelenti". "Képeiből árad az alázat, amit a táj iránt érzett", és emiatt a szemlélő úgy érezheti, hogy a festő jelen van és fogja az ecsetet - fogalmazott.

L. Simon László, a tárlat kurátora kiemelte: Ujváry Lajos munkássága ennyi év távlatából is hat, pedagógusi, művésztanári tevékenysége sok-sok nemzedék számára meghatározó. Elmondta, hogy a 100 éves születésnaphoz méltó kiállítást sikerült létrehozni, köszönhetően a családnak, amely a hagyaték nagy részét őrzi. Kifejtette: "pillanatok alatt kiesik egy életmű a kollektív emlékezetünkből", ezért sokan nem realizálják, hogy egy életmű gondozása a művész halálával nemhogy nem ér véget, hanem igazándiból akkor kezdődik. Felhívta a figyelmet, hogy azért vállalkoztak a kiállítás megrendezésére, hogy ne csak a festőművészt és középiskolai mestertanárt, hanem a kiváló grafikust is bemutassák.

Ujváry Lajos (Kaposvár, 1925. február 21. - Budapest, 2006. március 22.) festőművész, képzőművészeti tanár, néprajztudós a Fejér vármegyei Örspusztán járt elemi iskolába. Tízévesen került a veszprémi piarista gimnáziumba, majd két év után a Dombóvári Királyi Katolikus Esterházy Miklós Nádor Főgimnáziumba, ahol 1944-ben érettségizett. Felvették a Képzőművészeti Akadémiára, de a háború miatt tanulmányait már nem tudta megkezdeni: 1945. január 1-jén az oroszok munkatáborba hurcolták. 1946 végén kezdte meg tanulmányait, 1951-ben diplomázott Pór Bertalan és Szőnyi István növendékeként. Diákkorában a magyar irodalom legjobbjaival levelezett, ekkor ismerte meg Szabó Lőrincet, Kassák Lajost, Remenyik Zsigmondot, Tersánszky Józsi Jenőt és Tamási Áront.

Szinte valamennyiükről készített portrét, amelyeket 1960-ban a Csók Galériában mutatott be. 1985-ig, nyugdíjba vonulásáig a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára volt. Számos hazai és külföldi kiállításon szerepelt munkáival, ahol több díjat, művészdiplomát nyert el, 2005-ben Munkácsy-díjat kapott. Festménye van a Magyar Nemzeti Galériában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, magán- és közgyűjteményekben, közintézményekben. Állandó kiállítása 2005-ben nyílt meg Hőgyészen a Gróf Apponyi Kastélyszállóban.