Ezek közül a jászfényszarui ipari park több mint 800 millió forintos (félmilliárd forint kormányzati támogatással megvalósult) fejlesztését emelte ki, amelynek keretében közel kétezer négyzetméteres csarnok épült. A fejlesztés újabb cégeket befektetőket csábít majd a térségbe és az ipari parkba – mondta Vitályos Eszter kormányszóvivő.
Megemlítette, hogy a főváros első keretében 300 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból 3 minibölcsőde jött létre, Szederkényben új közösségi park a Karasica patak partján, 240 milliós támogatással, Solymáron az új körforgalom kialakításának 82 milliós költségéből a kormány összesen 47,7 millió forintot biztosított.
Szólt arról is, hogy Halmajon 64 milliós támogatással fejlesztették a család- és gyermekjóléti szolgálatot, majd a Demján Sándor Program keretében kiutalt pályázati pénzeket sorolta.
Vitályos Eszter jelezte: az 1+1 beruházás-élénkítő támogatási programban összesen 1351 vállalkozás pályázatáról döntöttek, 105,5 milliárd forint értékben, ezek közül 936 vállalkozásnak eddig 78 milliárdot fizettek ki, míg a 9 milliárdos honlapkészítési pályázatra 12 900-nál is több jelentkezés érkezett, 13,9 milliárd forint értékben, eddig 5641 pozitív döntés született, 7,4 milliárdos értékben; ebből 3050 pályázó már fel is használta az elnyert összeget.
Azt is elmondta: a Széchenyi Kártya-program 3,5 százalékos beruházási hitelkamat eleme esetében 13 ezer 782 igényt fogadtak be, 423 milliár forintot meghaladó értékben; ebből 4549-en igényelték a kedvezményes hitelt, 132,6 milliárd forint értékben, míg a "szuperkedvezményes", három százalékos konstrukciót 9233-an igényelték, 291 milliárd forint értékben.
A kormányszóvivő elmondta: exportösztönző és -élénkítő hitelprogram esetében a 600 milliárdos keretösszegre 1270 igényt fogadtak be, ezek 457 milliárd forintot tesznek ki. Ezek közül 1235 ügyletre már szerződést is kötöttek, 418 milliárdos értékben.
Vitályos Eszter tájékoztatása szerint az alanyi adómentesség értékhatárának 12-ről 18 millió forintra emelése az előzetesen tervezett 830 ezer helyett 859 ezer 527 vállalkozást érint, ezek közül 24 ezernél több vállalkozás visszamenőleges hatállyal jelentkezett be. A könyvvizsgálati értékhatár 600 millió forintra duplázása után 16 ezernél is több vállalkozás mentesül a könyvvizsgálati kötelezettség alól, ez a társas vállalkozások 4,4 százaléka.