Az emberi erőforrások minisztere a jelenlegi járványhelyzet mellett beszélt a pedagógusok rendkívüli oltásának várható eredményéről, a Nemzeti Egészségügyi Programról, valamint a Húsvét legfontosabb üzenetéről is a videó interjúban.
Nagy öröm, hogy a kormány biztosította a világ minden tájáról a vakcinákat - mondta Prof. Dr. Kásler Miklós a kétmillió beoltott magyarral kapcsolatban. A miniszter hozzátette: az oltásokat a szállítások ritmusában, rendkívül gyorsan, határozottan és szervezetten kell az emberekhez eljuttatni.
Az oltópontokkal kapcsolatban kifejtette: amikor kétmillió embert kell mozgatni, bizonytalanságok szórványosan lehetségesek, azonban az oltakozás szervezetten és gyorsan zajlik hazánkban.
A pedagógusok rendkívüli oltási programjáról elmondta, hogy április elseje és tizedike között a 142 ezer pedagógus illetve iskolában dolgozó munkatárs fogja megkapni a vakcinát.
Prof. Dr. Kásler Miklós a beszélgetés során kitért a nemzeti programok közül a gyermekvédelmi programra is, amely meglátása szerint az egészségügy rendkívüli terhei ellenére jól halad.
A beszélgetés végén a miniszter megosztotta gondolatait a Nagyhéttel kapcsolatban: Húsvét üzenete mindig az, hogy megújulunk, feltámadunk és az örök életre készülünk. Támogassuk egymást, vegyük tudomásul, hogy segíteni tudunk embertársainkon, higgyünk abban, hogy túljutunk ezen a nehéz időszakon és reménykedjünk abban, hogy folytatni tudjuk az életünket úgy, vagy még emelkedettebb módon, mint eddig – üzente mindenkinek a tárcavezető.