A pénzügyminiszter kiemelte: a magyar gazdaság főbb mutatói a külső kockázatok ellenére ismét javulnak, egyre ellenállóbb a háború és a szankciók hatásaival szemben.

Fotó: Pénzügyminisztérium

A tárcavezető rámutatott: a kormány egyik kiemelt célja, hogy csökkenjenek a regionális különbségek, ezért a fejlesztéseket oda irányítja, ahol azokra a legnagyobb szükség van. Bács-Kiskun vármegyében jelenleg 5,6%-os a munkanélküliség, ami a 2010 előtti 10%-os szintnél jóval kedvezőbb, azonban a jelenlegi országos átlagnál magasabb – ismertette Varga Mihály kiemelve, hogy az ilyen régiókban kulcsfontosságúak az új munkahelyeket teremtő beruházások. Az Anda Present 2,5 milliárd forintos fejlesztésével 100 új munkahelyet hozott létre a térségben, jelentősen javítva a környéken élő álláskeresők esélyeit. A cég jelenleg 6 európai országban működtet értékesítési irodát, a késztermékek nagy részét pedig világszerte 50 országban értékesíti: árbevételének 85%-a származik exportból. 

Fotó: Pénzügyminisztérium

Varga Mihály az aktuális gazdasági környezetet összegezve elmondta: a foglalkoztatottság a 2010 óta létrehozott, közel 1 millió új munkahellyel rekordszinten áll, a 4%-os munkanélküliségi ráta az egyik legkedvezőbb eredmény az uniós országok körében. A hazai beruházási ráta az Európai Unióban jelenleg a legmagasabb, meghaladja a GDP 28%-át. 

Fotó: Pénzügyminisztérium

A külföldi működőtőke magas aránya szintén igazolja a magyar gazdaságnak azt a vonzerejét, amit ma már a nagy hitelminősítők is kimondanak jelentéseikben. A miniszter arra is kitért, hogy az államadósságot a pandémia lecsengése óta a korábbihoz képest kétszeres ütemben mérsékeljük, jövőre 67% alá visszük, a költségvetési hiányt pedig 3% alá mérsékeljük. Az inflációt január óta folyamatosan csökkentjük, az egyszámjegyű szint pedig akár az év vége előtt is elérhetőnek látszik.

(Pénzügyminisztérium)