A Nemzetközi Valutaalap Alapokmányának IV. cikkelye szerinti éves konzultációjára idén tavasszal került sor virtuális formában, az IMF ma tette közzé honlapján a magyarországi konzultációról szóló záróközleményét. Ez kiemeli: a magyar gazdaság erős fundamentumokkal rendelkezett a járvány kitörésekor, a válságra adott válaszok jelentősek voltak és időben érkeztek.

A gazdaság szereplőinek támogatására, a háztartásoknak szánt segítségként kerültek bevezetésre a hitelmoratórium és az adókedvezmények.  A költségvetési kiadások növelése, újrarendezése, valamint a beruházások támogatása a járvány gazdasági hatásait tompította. A költségvetési kiadások az egészségügyi védekezésre, a bértámogatásra és az egészségügyi dolgozók béremelésére, a beruházások ösztönzésére összpontosítottak – áll a dokumentumban. A jelentés rögzíti: a világjárvány harmadik hullámának súlyossága miatt indokolt a módosított 2021-es költségvetésbe beépített folytatólagos, továbbra is jelentős célzott gazdasági támogatás. Az államadósság lejárati idejének 2020-ban elkezdődött meghosszabbítása szintén indokolt. Az IMF szakértői emellett úgy látják, hogy a gyors védőoltási ütem lehetővé teszi a korábbi nyitást, mint a legtöbb európai uniós országban. Az IMF a dokumentumban üdvözli a gazdaság versenyképessége érdekében tett lépéseket, amelyek többek között a kis- és középvállalkozások termelékenységének növelését, valamint a digitalizáció és az állami szolgáltatások nagyobb hatékonyságának elősegítését tűzték ki célul. Megjegyzik: a kormány elkötelezett a gazdaság zöldítése mellett is, célja a 2050-re megvalósuló klíma-semlegesség, ezt a megújuló- és atomenergiatermelésre, az újrafeldolgozásra és az energiatakarékosságra támaszkodva érheti el.

A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb előrejelzése 4,3 százalékos gazdasági bővülést valószínűsít Magyarországon – ez megegyezik a magyar kormány várakozásaival, amelyet a Konvergencia Programban is közzétett –, míg 2022-re a prognózisuk 5,9 százalék.

(Pénzügyminisztérium)