Hornung Ágnes elmondta, a módszertani központot a korábbi Gyermekút projekt folytatásaként hozta létre a Családbarát Magyarország Központ annak érdekében, hogy a születéstől az iskoláskorig támogatást nyújtson a szülőknek a gyerekek fejlődésének megértésében, a fejlődési eltérések felismerésében, valamint utat mutasson a megfelelő szakemberek megtalálásához. Aki gyereket nevel, az pontosan tudja, hogy mennyi kérdés és aggály merül fel a fejlődés során, és a legfontosabb ilyenkor, hogy hiteles információkat kapjanak a szülők - jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve, hogy ezt segíti például a projekt során összeállított tudástár.
Hornung Ágnes kiemelte, a kormány olyan támogatási rendszert szeretne biztosítani a családoknak, amelyre minden élethelyzetben lehet számítani.

Jelenleg több mint 30 féle támogatási forma érhető el, amely mind azt segíti, hogy a gyermekvállalást ne korlátozzák az anyagi lehetőségek, ugyanakkor az anyagi segítség nem fedi le teljesen a családbarát kormányzás törekvéseit

- mondta az államtitkár. Jelezte, támogatást jelent a bölcsődei férőhelyek bővítése is, 2010-hez képest ugyanis 85 százalékkal, 32 ezerről 60 ezerre nőtt a férőhelyek száma, valamint a családbarát munkahelyek támogatása.
Szintén nem anyagi, de rendkívül fontos segítséget kínál a Gyermekút Módszertani Központ is, mivel nemzetközi felmérések szerint az iskoláskor előtti gyerekek 17 százalékát érinti valamilyen fokú fejlődési megkésettség vagy eltérés - hangsúlyozta Hornung Ágnes. Közölte, a központ feladata az eddig összegyűjtött tudás megőrzése, elmélyítése, és naprakészen tartása, valamint továbbra is nagy hangsúlyt kap a szakemberek, kisgyermeknevelők és óvodapedagógusok továbbképzése.

KIM

Kereki Judit, a központ szakmai vezetője elmondta, a 2022-ben lezárult Gyermekút projekt folytatásaként elsődleges céljuk továbbra is az, hogy egy biztonságos közeget alakítsanak ki az ellátórendszerben a családok köré, valamint segítsék a szülőket és a szakembereket abban, hogy jobban átlássák a különböző ágazatok által irányított, sokszor "szövevényes" ellátási utakat, és ezáltal minél hamarabb megkaphassa a gyerek a neki megfelelő terápiát.
A projekt keretében 88 módszertani anyag készült, 27 képzést akkreditáltak és 12 ezer szakembert képeztek ki. Az anyagok összeállítása és a szakemberek képzése mellett a következő feladat, egy gyermekfejlődési kérdőív összeállítása kisgyermeknevelők és óvodapedagógusok számára, további protokollok készítése, valamint szeretnének a szakemberek munkáját segítő regionális intézményeket is létrehozni - mondta el Kereki Judit.

(MTI)