Hankó Balázs kiemelte, hogy az elmúlt években 21 egyetem együttműködésével indultak űrrel kapcsolatos képzések, többek között az űrorvostudomány, az űrbiológia, az űrgyógyszerészet és az élelmiszerbiztonság területén, de most "szintet léptünk" azzal, hogy Hungarian Spacelab Network néven hálózat jött létre kilenc egyetem, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KM), valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) részvételével. Ezáltal az innovációnak az egyik legmagasabb fokán, az űrtechnológiában veszünk részt, és egy nagy nemzetközi hálózatba kerültünk be - tette hozzá. Arra is kitért, hogy Kapu Tibor űrutazásán keresztül az élő és élettelen természettudományok "menők lettek" a diákok körében.
Hankó Balázs a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a magyar űrkutatás kapcsán arról beszélt, hogy annak célja a fiatalok bevonása, mivel az űriparban, az űrtechnológiában való részvétel az ország versenyképességének meghatározó tényezője.
A miniszter a műsorban arról is beszélt, hogy a csed extra program július 1-től lehetővé teszi, hogy az édesanyák a gyermek három hónapos korától munkát vállaljanak úgy, hogy a csecsemőgondozási díj (csed) 70 százalékát is megkapják. Erre olyan szakmákban lehet igény, amelyek otthon, vagy a közelben is végezhetőek, például a fodrászoknál - fűzte hozzá.