A politikus közölte: önálló Területfejlesztési és Közigazgatási Minisztérium jön létre januártól. Az új tárcát Navracsics Tibor vezeti majd, akinek "a legjobb szívvel és nyugodtan" adja át a terület vezetését - tette hozzá.

"Hogy egy állami szervezetrendszer milyen erős, az nem csupán a mindennapok működésében mutatkozik meg, hanem akkor, amikor válságos helyzetek vannak" - hívta fel a figyelmet Gulyás Gergely, aki emlékeztetett, hogy a magyar kormányhivatalok "kiválóan vizsgáztak" a válsághelyzetekben. Példaként a koronavírus-járvány időszakában végzett "rugalmas és hatékony" munkát, valamint az orosz-ukrán háború kitörését követően Magyarországra érkező menekültek ellátását, befogadását említette a miniszter.

Gulyás Gergely felidézte, hogy a 2010 óta bekövetkezett államigazgatási reformok közül az egyablakos ügyintézést szolgáló közigazgatási átalakítás volt a leglátványosabb és legeredményesebb. "Mostanra senki nem kérdőjelezi meg - még a magyar belpolitikai viták élessége közepette sem - hogy ez az átalakítás helyes és eredményes volt" - húzta alá.

Kijelentette: az állam már az alaptörvény elfogadásakor is azt a célt tűzte ki, hogy a saját polgárait szolgálja. "A kormány feladata, hogy megfelelő vezetést és kormányzati képviseletet biztosítson. Ezzel ezután sem lesz baj" - rögzítette.

Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy az elmúlt öt és fél évben a területi közigazgatás, a kormányhivatalok irányítása a Miniszterelnökség alá tartozott. Beszédében megköszönte kollégáinak a "kiemelkedően eredményes" elmúlt éveket, külön megemlítve György István és Tuzson Bence államtitkárként végzett munkáját.

A politikus kitért arra is, hogy ma 313 kormányablak és 25 kormányablakbusz biztosítja a hatékony és gyors ügyintézést. Az egyablakos ügyintézésnek köszönhetően egy helyen elintézhetők a legfontosabb állami ügyek - hangsúlyozta, megjegyezve: a területi közigazgatás a legkiválóbb kormányzati képviseletre számíthat a jövőben is.

Navracsics Tibor beszédében hangsúlyozta: Az elmúlt 13 év eredményeit, az ügyfél szolgálatát megtartva, tovább kell lépni, és meg kell teremteni az együttműködés kultúráját. 

A területfejlesztési miniszter úgy fogalmazott: a járási hivatalok, a vármegyei kormányhivatalok együttműködésével nemcsak ügyfélbarát közigazgatást, hanem olyan fejlesztéspolitikát hozhatnak létre, amely sikeresen csökkentheti az ország egyes területei között jelenlevő különbségeket. Emlékeztetett: eddig az ügyfélbarát szolgáltatás volt a fontos, és a hivatalokról jó visszajelzéseket adtak a polgárok, alapvetően elégedettek.

Navracsics Tibor felidézte, 2010-ben nagyszabású építkezés kezdődött, létrehozták a kormányablakokat, majd 2013-ban megkezdték működésüket a járási hivatalok. Ezt a munkát Lázár János  és Gulyás Gergely miniszter urak folytattak nagy hozzáértéssel - emelte ki. Hangsúlyozta: 2023 végén azt lehet mondani, a magyar állam teljesíti alkotmányos kötelezettségét, a polgárait és a közjót szolgálja.

Úgy fogalmazott: "az állam az utolsó menedéke a polgároknak, ideértve az önkormányzatokat is. Az államnak akkor kell közbelépnie, amikor a polgárnak már nincs más reménye. Akkor jön a közigazgatás, a járási és kormányhivatalok, hogy segítséget nyújtsanak. Nincs annál nagyobb elismerés, hogy amikor válsághelyzet van, a járási hivatalok és vezetőik lépnek előre a sorban, és nemcsak képviselik az államot, hanem erősítik és megtartják a közösségeket."

A kormányablakokkal olyan állami szolgáltatórendszert hoztak létre, ahol a hatósági tevekénység az utolsó, a feladat a polgárok életének segítése empátiával. A magyar állam a polgárait és a közjót szolgálja, a közigazgatás missziója pedig ugyanez - foglalta a miniszter.

(MTI)