Nagy János a Kaposvári Mustármag Református Bölcsőde átadásakor hangsúlyozta, hogy naggyá tenni Magyarországot, vagy Somogyországot, éppen ellentétes azzal, amit a kordivat diktál: a magamutogatást, öntetszelgést, virtuális valóságot, kontúrtalan és céltalan értéksemlegességet, tartalom nélküli benyomásokat.
"Az igazi nagyság ott kezdődik, hogy bátran meg merjük mutatni és át tudjuk élni, kik is vagyunk, meg tudjuk mondani, hogy ki a fiú és ki a lány, meg tudjuk mondani, mi az, ami árulás, és mi az, ami bátorság, és igen, meg tudjuk mondani, hogy bár mindent szabad, de nem minden használ" - tette hozzá.
Úgy vélte, ebben a szellemben működő iskolákra, óvodákra és bölcsődékre van szükség Magyarországon.
Nagy János felidézte, 2010-ben még csak minden tizedik településen működött bölcsőde, a városokban sokszoros volt a túljelentkezés a férőhelyekre, ez nagy terhet rótt a családokra, elsősorban az édesanyákra, akiket megfosztottak attól, hogy gyorsan visszamehessenek munkahelyükre, vagy továbbtanulhassanak.


Magyarország családbarát kormánya azonban tudatában volt és van annak, hogy a babaváró hitel, a csok, a családi adókedvezmény és a 30 év alatti édesanyák szja-mentessége mellett szükség van az édesanyák további támogatására is, bölcsőde nélkül munkát vállalni ugyanis egy édesanyának szinte lehetetlen küldetés - hangsúlyozta.
Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy 2010-től fel kellett építeni a magyaroroszági bölcsődei hálózatot, 35 ezerről mára 70 ezerre növelték a bölcsődei férőhelyek számát.
Magyarország kormánya megbízható stratégiai partnerként tekint a történelmi egyházakra, így a református egyházra is - jelentette ki Nagy János, megjegyezve, hogy ma 3 ezer gyermeket visznek egyházi fenntartású bölcsődébe a szüleik.