1969-től öt éven keresztül a Svéd Királyi Balett szólistája, majd 1975-1980 között a berlini Deutsche Oper és a londoni Festival Ballet vendégszólistája volt.

Dózsa Imre 1979-ben – még aktív táncosként – az Állami Balettintézet igazgatója lett, ahol közel húsz éven keresztül oktatott és vezette az időközben főiskolai rangra emelkedő intézményt, aminek 2006-ban rektora, majd professor emeritusa lett. Emellett külföldön is komoly sikereket ért el: balettigazgatója volt a chilei Állami Színháznak, valamint vendég balettmestere volt többek között az Észak Karolinai Művészeti Egyetemnek és a Svéd Királyi Balettnek.

Dózsa Imre 2011-től haláláig a Magyar Nemzeti Balett gyakorlat- és próbavezető balettmestereként tevékenykedett. Az érdemes és kiváló művész magas színvonalú, nagysikerű és gazdag munkásságát számos elismeréssel és kitüntetéssel ismerték el. A már említett díjai mellett átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést és a Magyar Táncművészek Szövetségének életműdíját, a közönség pedig beválasztotta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé is.

Dózsa Imrét a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.