Az állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár hozzátette: „Az ÁJK épületének műszaki fejlesztése, a belső tér szerkezeti, műemléki-történeti rekonstrukciója 1,8 milliárd forint kormányzati támogatásból valósul meg. A nagy horderejű felújítást és teljes átalakítást az állami tulajdonú Beruházási Ügynökség felügyeli, melynek végeztével a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara 21. századi, modern épületbe költözhet majd.”
„A kormány jövőre több mint 400 milliárd forintra növeli a felsőoktatás közvetlen állami támogatását, azaz 2022-ben az uniós átlag 0,8 százalékával szemben a GDP 1,7 százalékát fordítja erre a célra. A modellváltás fontos mérföldkő a jövő építésében, ami egyedülálló fejlődési lehetőséget nyit. Megfelelő keretet és támogatást ad a teljesítmény további növeléséhez, a tudományos színvonal emeléséhez, az egyetemi célkitűzések mindenkori megvalósításához. Az itteni beruházással is az a cél, hogy a Szegedi Tudományegyetem vonzó és meghatározó tudásközpontként funkcionáljon a jövőben is” – zárta beszédét Juhász Roland.