Dr. Pintér Sándor kiemelte, hogy a tudományos kutatások eredményeinek és azok gyakorlati alkalmazásának egységet kell képeznie a mindennapokban. A belügyminiszter szerint ez a záloga a társadalom megbízható, gyors fejlődésének. A tudományos élet eredményei ugyanakkor megjelennek a hatékony államigazgatásban is.

Prof. Dr. Czigány Tibor elmondta, hogy a megállapodás elsősorban informatikai jellegű. Kiemelte, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem már számos alkalommal segítette a Belügyminisztérium munkáját. Ezek között említette az árvizek, a vörösiszap-katasztrófa, a koronavírus-járvány, a külföldön bekövetkezett nagyobb földrengések utáni kutató, mentő, a károkat felmérő feledatok elvégzését, vagy a Hableány nevű turistahajó balesete után a jármű kiemelésének megszervezését.

(Belügyminisztérium)