Az egészségügyi szakmai irányelvet az Emberi Erőforrások Minisztériuma koordinálásával az Egészségügyi Szakmai Kollégium Klinikai szakpszichológia és pszichoterapeuta klinikai szakpszichológus Tagozata készítette, „Az onkopszichológiai ellátásról” címmel.

Az Országos Onkológiai Intézet 1993-ban Prof. Dr. Kásler Miklós szerkesztésében összeállította és a közép-európai országok közül elsőként készítette el a Nemzeti Rákellenes Programot (NRP).  Az NRP kiemelt része a felvilágosítás, a megelőzés, valamint, annak a biztosítása, hogy a rizikócsoport tagjai minél nagyobb számban részt vegyenek a szűrővizsgálatokon. Ez azért fontos, mert a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján az új daganatos betegek száma 2010 óta folyamatos emelkedést mutat.

Az onkológiai megbetegedések és az ezzel járó orvosi kezelések különböző időszakai jelentős testi-lelki kihívást jelentenek a betegek és a hozzátartozóik számára. Az élhető minőségű élet egyik legjelentősebb feltétele, mutatója a testi egészség mellett a lelki, pszichés és pszichoszociális egészség.

A rosszindulatú daganatos betegséggel küzdő személyek lelkiállapota, a kezeletlen pszichés tünetek azáltal befolyásolhatják a túlélést, hogy fokozzák a distresszt, az úgynevezett káros hatású stresszt, a megélt szenvedés mértékét, és csökkentik a betegek terápiás együttműködését.

A pszichológiai és mentális státusz vizsgálata, a lelki értelemben vett rehabilitáció és a mentálhigiénés gondozás jelentőségének felismerése és az ez irányú igény fokozódása, szükségessé teszi új egészségügyi szakmai irányelv bevezetését.

Az egészségügyi szakmai irányelv célja a szakmai kompetenciák megfogalmazása, az onkológiai betegek pszichés állapotának szűrése és a pszichés problémák felismerésének javítása, a korszerű kezelési lehetőségek megvalósításával pedig a terápiás hatékonyság növelése.

(EMMI)