A főváros mulasztása miatt nem fog megvalósulni az óbudai védműfejlesztés, a rendelkezésre álló 28 milliárd forintot másra csoportosítja át a kormány - jelentette be Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán.
Az államtitkár videójában emlékeztetett: a kormány 2023-ban döntött arról, hogy 28 milliárd forintot biztosít az óbudai gátfejlesztésre európai uniós forrásból, de az azóta eltelt két évben a főváros nem teljesítette a projekt elindításához szükséges három feltételt.
"Egyrészt egy szabályszerűen benyújtott pályázatnak, egy szabályszerűen kiválasztott kivitelezőnek, melyet a főváros az elmúlt időszakban nem tudott produkálni, így az irányító hatóság a közelmúltban elutasította a kérelmüket. Másodszor jogerős létesítési engedélynek a nyomvonalra, ami szintén nincs meg, hiszen a bíróság jogerősen elutasította a létesítési engedélyt. Harmadszor egy ilyen projekthez társadalmi konszenzusra is szükség van, és számos civil szervezet tüntetett a nyomvonal ellen" - sorolta az államtitkár a feltételeket.
Hozzátette: azt nem hagyhatják, hogy "28 milliárd forrás elvesszen azért, mert a főváros két esztendő alatt képtelen volt elindítani ezt a projektet".
Megjegyezte: időközben megalakult az aszályvédelmi operatív törzs, "és az alföldi szárazság elleni projektek csőre töltve várnak a forrásra".
"Ezért az óbudai gátfejlesztés ebben a formában, így nem fog megvalósulni, a rendelkezésre álló 28 milliárd forintot másra csoportosítja át a kormány, erről a közeljövőben bejelentést tesz az energiaügyi miniszter" - tette hozzá Czepek Gábor.