Fotó: Beruházási Ügynökség

Az államtitkár elmondta: „Napjainkban egyre fontosabbá válik, hogy az emberek olyan képességeket tudjanak elsajátítani, amelyek segítségével megfelelően tudják felhasználni, saját hasznukra fordítani az elérhető információk áradatát, és ebben a könyvtárak releváns és megbízható segítséget tudnak nyújtani.”

Emlékeztetett: tavaly májusban döntött a kormány arról, hogy támogatja a BGE központi könyvtárának és hallgatói központjának fejlesztését. Az állami tulajdonú Beruházási Ügynökség által megvalósítandó, több mint ötmilliárd forint értékű beruházás célja, hogy 21. századi elvárásoknak megfelelő multifunkcionális létesítmény készüljön el - mondta.

Fotó: Beruházási Ügynökség

Hozzátette: a nemzetközi trendekhez illeszkedve modern közösségi tereket létesítenek, amelyek oktatási, tanulási, kutatási és kulturális tevékenységek mellett kikapcsolódásra, feltöltődésre is lehetőséget fognak biztosítani; idén ősszel a hallgatók, oktatók, kutatók birtokba vehetik a nemzetközi szinten is versenyképes, inspiráló épületet.

Az államtitkár közölte, a következő években több ezer milliárd forintos beruházást terveznek.

Fotó: Beruházási Ügynökség

Kiemelte az állami beruházások multiplikátor hatását: munkahely-teremtéssel, az infrastruktúra javításával, a közszolgáltatások színvonalának emelésével meghatározó mértékben járulnak hozzá a gazdaság fejlődéséhez.

Az ünnepség végén Palkovics László miniszter, Heidrich Balázs rektor, Juhász Roland államtitkár és Sztankov Attila, az építő Laterex Építő Zrt. elnök-vezérigazgatója közösen feldíszített egy babérmeggyfát, amit feljuttattak az épület tetejére.

(MTI / NVTNM Kommunikáció)