A tagállamok az uniós ügynökségek jelenlétében megvitatták a mesterséges intelligencia bűnüldöző szervek munkájára gyakorolt hatásait és a bűnözés elleni fellépés lehetőséget a digitális térben. Pintér Sándor hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a földrajzi kötöttség nélküli virtuális környezethez alkalmazkodó bűnözők egyre felkészültebbek. Az ellenük való fellépés sikerét a technológiai fölény biztosítása mellett az összefogás, az adatok kölcsönös megosztása és a közös képzés jelentheti, amelyhez a budapesti székhelyű Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynökség (CEPOL) járulhat hozzá. A technikai és innováció területén elért eredményeket a jogszabályoknak is követniük kell, amelyhez az idén 20 éves Számítástechnikai Bűnözésről szóló Budapest Egyezmény kiváló alapot biztosít.

Az elnökség beszámolt a Nyugat-Balkán országait tömörítő, 2010-ben létrehozott Brdo folyamat 2021. június 10-i miniszteri üléséről, hangsúlyozva, hogy a térség országainak az Európai Unióval hatékony együttműködést kell kialakítaniuk a migráció és a belső biztonság területén.

A munkaebéd keretében a belügyminiszterek áttekintették az uniós Menekültügyi és Migrációs Paktummal kapcsolatos tárgyalások továbbvitelének lehetőségeit. Magyarország korábbi álláspontját fenntartva hangsúlyozta, hogy a migrációt érintő kérdésekben csak konszenzussal lehet megállapodni, az érintett jogalkotási javaslatokat egy csomagban elfogadva. Az illegális migráció megállítására a kötelező áthelyezés nem működőképes, megoldást a határvédelem és harmadik országokkal való együttműködés jelent.

A tagállamok megvitatták a közelmúltban bemutatott Schengen Stratégia gyakorlati végrehajtásával kapcsolatos javaslatokat. A határok nélküli schengeni térség az uniós integráció egyik legnagyobb vívmánya, azonban az elmúlt években Schengen számos kihívással nézett szembe. A konferencián Pintér Sándor hangsúlyozta: Magyarország következetesen kiáll a schengeni övezet megfelelő működésének biztosítása mellett. A belső határellenőrzések fenntartása nem jelenthet európai szintű megoldást a felmerülő kihívásokra és belső határok nélküli térség elképzelhetetlen a külső határok megfelelő ellenőrzése nélkül.

 

(Belügyminisztérium)