Palóc André az utolsó negyedévben 0,4 százalékkal bővülő magyar gazdaság teljesítményével kapcsolatban elmondta, hogy sokkal fontosabb, milyennek érzi az aktuális helyzetet a lakosság, a háztartások. Jelezte, hét szempont alapján érdemes megnézni, hogy megtörtént-e a pozitív fordulat. Ezek közé sorolta a foglalkoztatást, amely 4,7 millió foglalkoztatottal és rekordalacsony álláskeresővel rendben van, miközben a bérdinamikában is jelentős pozitív fordulat történt, hiszen egy éve tartós reálbér-emelkedés figyelhető meg. Fontos mutatónak nevezte a fogyasztást, amely hónapról hónapra növekszik, mint ahogy a turizmus is rekordévet zárt, de a hitelezés területén szintén van egy fordulat, mivel jó ideje egyre bővül a lakossági hitelezés, ami az ingatlan- és az autópiacon jelenik meg.


Palóc André az idei GDP-adat alakulásáról elmondta: számításaik szerint a második félévben várhatóan 3 százalék feletti növekedés lesz tapasztalható. A szóvivő kiemelte, hogy a magyar gazdaság "belül rendben van", úgyhogy az igazi kérdés a külső környezet, ahol elsősorban Németországra kell figyelni, mert a német gazdaság jelentős visszaesése politikai folyamatokat is elindított. Megjegyezte, a hazai gazdaság kitett ugyan a németnek, de az elmúlt évek kormányzati lépései kelet felé erősítették a kapcsolatokat, amelyek hozzájárultak, hogy Magyarország "nyertes tudjon lenni gazdasági szempontból". Palóc André a BYD és a BMW autógyárak indulása kapcsán hangsúlyozta, hogy a cégek megjelenésével "egyfajta bérverseny alakul ki", ezzel párhuzamosan pedig verseny van az értékes munkaerőért is, ami "jó hír a munkavállalók számára". Úgy vélte, mind Szeged, mind Debrecen esetében hosszútávú pozitív fejleményeket hozhatnak e gyárak, mert újabb régiós gazdasági központok jönnek létre.
A szóvivő megemlítette: eldőlt, hogy az európai autógyártás az elektromos autózás irányba megy, viszont szerinte azt mindenkinek érdemes belátnia, hogy elektromos autógyártás akkumulátorgyártás nélkül nincs, mert - súlyánál fogva - az akkumulátort a legnehezebb szállítani. Úgy vélte, ahhoz, hogy erős autógyártási központok legyenek hazánkban, akkumulátorgyártás is szükséges.